A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

felismerte, ott megfelelő együttműködésben, megfelelő közös fejlesztésekben valósul meg. Nagyon sok helyen együtt dolgozunk, együtt fejlesztünk, a mezőgazdasági termelésben tőkével részt veszünk. Nem szemléletbeli probléma, hogy nem többel, nem jobban, hanem ma az élelmiszeripar nincs abban a helyzetben, hogy befektetni tudjon és emellett még technológiát is vásároljon. Az élelmiszeripar az elmúlt harminc-negyven évben azt a feladatot kapta, hogy teljes foglalkoztatást valósítson meg. Sokkal hatékonyabban tudnánk dolgozni, ha a teljes foglalkoztatás nem lenne ránk kötelező: tehát nem lett volna ránk kötelező, hogy egész évben megtartsuk a munkásokat. Ismerve a világ élelmiszeriparát, szezoniparágakban fel sem merül, hogy egész évben foglalkoztassanak embereket. Én végignéztem az amerikai tartósítóipart, három hónapig dolgoznak az emberek, utána elküldik, és munkanélküli-segélyt kapnak, és utána tíz évig mindig ugyanazok az emberek jönnek vissza. Ma ez a magyar élelmiszeriparban elképzelhetetlen, hiszen úgy kellett a termékszerkezetet kialakítani, hogy egész évben tudjuk foglalkoztatni az embereket. Erre vissza lehet állni, ezt meg lehet valósítani, de ez egy hosszabb idő. Mi ezt az agrárpolitik[ai koncepciót] egy nagyon jó anyagnak tartjuk. Nagyon hasznos, örülünk neki, bár kétségeink vannak, hogy hogyan lehet ezt kivenni az ország egész gazdaságának a kérdéséből, hogy lehet ezt külön kezelni. Mi az eszközök oldaláról érzünk hiányt, mert — megértve, hogy nem célja a párt Központi Bizottságának, hogy részletekbe menve kidolgozza, hanem csak egy programot adjon, mégis — hiányosnak tartjuk azt az eszközrendszert. Mert én vissza szeretnék utalni arra, hogy volt itt már kinyilatkoztatva, hogy az élelmiszertermelés stratégiai fegyver, és utána az lett belőle, ami lett. Tehát mi attól félünk, hogy ehhez a kormányzatnak nem lesz elég muníciója, eszközrendszere, amivel ezt megcsinálja; magyarul nem lesz ehhez pénze. Nem lehet elvonatkoztatni a népgazdaság egész helyzetétől, és mint ahogy az egész népgazdaságban a problémák felgyülekeztek, ugyanígy felgyülekeztek az élelmiszeriparban. Az egész szabályozásnak a struktúrája az elmúlt húsz évvel ezelőttire épül, arra épül, hogy tizenkét-tizenhárom nagy tröszt volt az élelmiszeriparban, ettől vagy elvettek, vagy hozzáadtak, a költségvetés ezt nagyon egyszerűen lerendezte. Ez a struktúra ma sem változott. Ma is ennek az alapelvnek megfelelően történik a szabályozás. Itt szeretném elmondani gyakorlati bajainkat. Nem tudjuk elgondolni, hogy hogyan lesz ebben változás, amikor most is az elmúlt hat hónapban négyféle szabályozásunk volt. A Minisztertanács négyféle szabályozást adott ki az elmúlt hat hónapban, és ez vállalatunkat 500 millió forinttal érintette. Tehát egy 10 milliárd feletti vállalatnál 500 milliót vagy elvont, vagy hozzátett és ez négyszer változott az elmúlt hat hónapban. Most tessék elképzelni, hogy lehet így vállalatot vezetni! Az élelmiszer-ipari vállalatok vezetőit év végén összehívták, és az államtitkár tartott az 1988-as, 1989-es évről tájékoztatót, amelyben kérték, hogy szóljunk hozzá. Százhuszonnyolc vállalat vezetője volt ott és egyetlenegy hozzászólás nem volt. A gazdasági vezetés az élelmiszeriparban elfáradt ezekben a kérdésekben, már hozzá sem szól. Én ezt politikailag nagyon veszélyesnek tartom, mert most, amikor tényleg együtt kellene munkálkodni a kormányzattal, akkor már valahogy úgy van az ember, hogy unja az állandó változást, és nem talál stabil, olyan kapaszkodókat, amelyekben meg lehetne fogódzkodni. Vagy mondhatom a múlt évi példát: a mi vállalatunktól — és itt az együttműkö948