A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

II. Az MSZMP Központi Bizottsága üdvözli — a KISZ jogutódjaként megalakult — Magyar Demok­ratikus Ifjúsági Szövetséget és az I. Országos Gyűlésen elfogadott programját. Tudomásul veszi, hogy az ifjúsági szövetség közvetlen pártirányítás nélkül, önállóan dolgozik. A kialakult politikai verseny­helyzetben fontosnak tartja, hogy az ifjúsági szervezetek tagjai minél nagyobb számban párttagként is részt vegyenek az MSZMP munkájában. Arra törekszik, hogy ezekkel a szervezetekkel az értékek és a politikai érdekek azonosságán alapuló együttes tevékenységet folytasson. Fenntartja a jogot arra, hogy a szövetség tagszervezeteivel egymástól eltérő módon, programjuk és tevékenységük ismerete alapján alakítsa ki kapcsolatait. Az MSZMP számít a fiatalok részvételére a gazdasági és politikai reformok következetes végigvite­lében. Igényli közreműködésüket egy megújuló, versenyképes, reformprogramot megvalósító MSZMP létrehozásában. III. Az MSZMP és az ifjúsági szövetség együttműködése a korábbiaktól eltérő módon, új tartalommal valósulhat meg. Ennek érdekében: 1. Az MSZMP Központi Bizottsága és a DEMISZ Szövetségi Tanácsa képviselőiből jöjjön létre tárgyaló csoport, amely alakítsa ki közös álláspontját napjaink főbb társadalompolitikai feladatairól: az alkotmányozási folyamatról, a többpártrendszerre való átmenetről, az országgyűlési és helyi taná­csi választásokról. Határozza meg a szövetségkötés, az együttműködés gyakorlati tennivalóit. 2. A DEMISZ tagszervezetei közül az országos rétegszervezetekkel az MSZMP KB téma szerint illetékes titkárai, valamint munkabizottságai és munkaközösségei; az országos ágazati, szakmai tag­szervezetekkel a tevékenységükhöz kapcsolódó pártbizottságok; a területi és helyi tagszervezetekkel a területi és helyi pártbizottságok alakítsák ki az együttműködés tartalmát, konkrét formáit. 3. A Központi Bizottság felkéri a megyei és városi pártbizottságokat, hogy a DEMISZ tagszerveze­tei területükön működő csoportjainak képviselőivel szervezzenek közös konzultációt a régión belüli együttműködésről, a párttestületekben megvalósítandó ifjúsági képviseletről. 4. A Központi Bizottság tudomásul veszi, hogy több helyütt fiatal párttagok alapszervezetükön, illetve pártszervezetükön belül ifjúsági tagozat létrehozását kezdeményezik. Budapest, 1989. május 2. Záradék: A javaslat n. és HL pontja a KB-ülésről kiadandó közlemény részeként jelenjen meg. 911

Next

/
Oldalképek
Tartalom