A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
BEVEZETÉS A szocialista társadalmi és gazdasági modell válsága az 1980-as évek végén hazánkban is újabb reformfolyamatot indított el. Ezzel végleg bebizonyosodott, hogy az ország életét évtizedekig korlátok nélkül uraló ún. szocialista rendszer önkorrekciós képességgel nem rendelkezik, így minden területen ,,kézi vezérlésre" szorul. Az átalakulás szükségességét az általunk közölt jegyzőkönyvek tanúsága szerint immár a politikai hatalmat kezében tartó pártvezetés sem tagadhatta, annak mélységéről és lehetőségeiről azonban soraiban éles viták folytak. A válság kezelésének elképzelt módját és eszköztárát lényegesen befolyásolta az a körülmény, hogy az 1960-as években bevezetett reformok nyomán hazánkban nem az ún. civil társadalom minden mozgásterét megszüntető, kemény diktatúra valósult meg, hanem a paternalista hatalom a vele szemben tanúsított lojális és apolitikus magatartásért cserébe az emberi szabadságjogok területén bizonyos engedményeket tett és — külföldi kölcsönök felhasználásával — az életszínvonal viszonylagos emelkedését is biztosította. A napirenden szereplő reformok várható hatását illetően a Magyar Szocialista Munkáspárton belül erősen megoszlottak a vélemények. Voltak, akik bevezetésük esetén a párt vezető szerepének elvesztését féltették, mások viszont — a körülmények kényszerét véve figyelembe — a hatalom megtartásának lehetőségét remélték. A korabeli értékelések szerint 1989-ben az MSZMP tagsága négy nagyobb kategóriába volt sorolható. A tagság legszámottevőbb részét az ún. hallgatag többség alkotta, amely inkább figyelőjeként, mintsem aktív cselekvőjeként élte át az eseményeket. Az ún. ortodox kommunisták, a rend híveiként, a hatalmukat igazoló ideológiától várták az útmutatást, ezért minden újítást károsnak tartottak. A harmadik tábort a ,,reformkommunisták" alkották, akiket a hibák rendszeren belüli kijavításának igénye vezérelt, abban a reményben, hogy a válság csak átmeneti, átvészelése a pártegység megőrzésével biztosított. A legradikálisabb eszméket a párton belüli platformokat létrehozó „demokratikus szocialisták" hirdették. Véleményük szerint az ország most nem egy átmeneti, az élet bizonyos területeire lokalizálható válságot él át, hanem ez a krízis a társadalom egészére kiterjed, és csak a teljes politikai intézményrendszer átalakításával szüntethető meg. Az általuk megfogalmazott nézeteket — a párttagság körében — az egész országban sorra alakuló reformkörök terjesztették. A május 20-án, Szegeden megtartott második országos munkatanácskozásukon megfogalmazott véleményeket ,,A reformköri mozgalom platformja" címen megjelent tájékoztató állásfoglalás az alábbiakban összegzi 1 : „Mai összetett válságunk annak az ázsiai típusú despotikus posztsztálinista rendszernek a válsága, amely Magyarországon 1948 után épült ki, majd az 1956 utáni számos elmozdulás, finomítás, reformtörekvés és átmeneti siker ellenére ma már működésképtelen. A rendszer lebontása, demokratikus és szocialista irányultságú meghaladása szükséges és sürgető... A kialakult VII
