A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

zációhoz az életszínvonal jelentős romlása kapcsolódik. Hiányzik a politikai platform, ami mellett a párttagság felzárkózhatna. Az alternatív mozgalmak kritikája és sok esetben a társadalmi berendezkedésünket megkérdőjelező magatartása, a tömegkommunikációban kapott politikai súlyukat jelentősen meghaladó propaganda, a párt tevékenységét csak az elkövetett hibák oldaláról bemutató kampány, a párttagságunkat elkeseríti. Feltehető a kérdés: lehet-e így lelkesíteni, politikai küzdelemre hívni az embereket? Véleményem szerint így nem. Az ilyen helyzet nap mint nap a testületekben dolgozók küzdelmét és sikertelenségét eredményezi. A párttagságra és a tömegekre gyakorolt hatás ennek értelmében nem felel meg a mai követelményeknek és elvárásoknak. Növekszik a megosztottság, polarizálódás és sajnos fennáll — különösen a legutóbbi napok eseményei hatására — a pártszakadás veszélye is. Mondhatnánk, hogy hadd tisztuljon a párt. Igaz, csak nem mindegy, hogy kiktől válunk meg. Van-e jogunk a nagy többséget cserbenhagyni? Azokat a kommunistákat, akik az élet minden posztján, a gyárakban, a munkapadok mellett, az intézményekben, az értelmiségi posztokon, a falvakban és városokban, a választott eszme iránti elkötelezettséggel dolgoztak, hajtották végre a korábbi időszakban rosszul kijelölt feladatokat. Meggyőződésem, hogy nincs jogunk. Szocializmust építeni továbbra is csak olyan párttagokkal és pártonkívüli szövetségesekkel lehet, akik bíznak egy igazságosabb társadalom megvalósíthatóságában. Ellenkező esetben nem hiszem, hogy szocializmus lesz. Tehát mondjuk ki egyértelműen, hogy mit akarunk és tegyük követhetővé, tartóssá elhatározásainkat. Ugy ítéljük meg, hogy a reform elkötelezettjei vagyunk. Ez egyre inkább erősödik. A reform célját, a szocializmus mai gyakorlatának megváltoztatásában és egy demokratikusabb szocializmusban látjuk. Ahhoz, hogy a párttagság hite, bizalma és cselekvő egysége is kialakuljon, érzékeltetni kell a belátható perspektívát. Kérjük tehát a Központi Bizottságot, hogy elvi vitában alakítsa ki az Országos Pártértekezleten elfogadott állásfoglalás szellemében azt a politikai platformot, amely létrehozza az aktív cselekvő együttműködést, felzárkózást pártunk reformtörekvései mellett. A gazdasági-társadalmi reformot, egymással összhangban, megfontolt következetességgel vigye tovább. Mindezekhez természetesen szükséges, hogy a Központi Bizottság rendezze sorait. Ma még nem késő bizonyítani, hogy a politikai vezető szerepet nemcsak óhajtja pártunk, hanem azt, amíg az intézményesített formái ki nem alakulnak, a rendelkezésre álló politikai és ha kell, állami eszközökkel is biztosítani akarja [és tudja]. A párttagság és a szocializmust igénylő pártonkívüli emberek bizalmát és cselekvő együttműködését csak egy folyamatos, egységre törekvő és azt megvalósítani képes vezetés tudja elérni. A jövőt illetően, a mai tanácskozást a párttagság — bármennyire nagy szónak tűnik — történelmi értékűnek tartja. Itt most olyan vitát kell folytatnunk, amely erősíti a párton belüli összefogást. Egyetértésre kell jutnunk a legfőbb kérdésekben és olyan állásfoglalást kell kialakítanunk, amely alapja lesz az új közmegegyezésnek. Éppen ezért a magam részéről támogatni tudom és egyetértésemről tudom biztosítani Grósz elvtárs által előadott szóbeli kiegészítést és azzal együtt az írásos anyagban megfogalmazottakat. Természetesen úgy látom, hogy a következő időszak politikai munkájában ezt nagyon komolyan meg kell értetni és meg kell érlelni az emberi gondolkodásban, hogy követőkre is találjon. Köszönöm szépen. 53