A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
A Központi Bizottság nevében üdvözlöm a meghívott elvtársakat. Tájékoztatom Önöket, hogy a Központi Bizottság megtárgyalja: — A politikai nyilvánosság fejlesztése és a tájékoztatási törvény alapelveit; — Állásfoglalás-tervezet a párt sajtópolitikájának elveiről és a pártsajtó fejlesztéséről című napirendet. Előadó: Berecz elvtárs Megtárgyalja továbbá: Szóbeli jelentés a politikai rendszer reformjának vitájáról Előadója Lukács elvtárs Tájékoztatót hallgat meg a KISZ XII. kongresszusának előkészítéséről Előadó: Lukács elvtárs Különféléket és személyi kérdéseket tárgyal. Az első három napirend tárgyalására meghívtuk az állandó meghívott elvtársakat, valamint a központi sajtó vezetőit. Az első napirendi pont tárgyalására: Csikós József, Forgács Imre, Balló György, Szegő Tamás, Fodor Gábor és Tunyogi László elvtársakat. A második napirendi pont tárgyalására: Kovács Jenő elvtársat. A harmadik napirendi pont tárgyalására pedig Kovács Jenő elvtárson kívül még Domonkos László, Ernőd Péter, Gönci János és Gyurcsány Ferenc elvtársakat. Kérem, vegyenek részt a vitában. Tisztelt Központi Bizottság! Mielőtt rátérnénk az első napirend tárgyalására, kérem járuljanak hozzá, hogy röviden jelentést tegyek két olyan nemzetközi tárgyalásunkról, amely a legutóbbi Központi Bizottság ülése [sic!] óta zajlott le. A Szovjetunió Kommunista Pártjának meghívására március 23-án és 24-én munkalátogatást tettem a Szovjetunióban. A találkozó a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja között rendszeres találkozók sorába illik. Időpontját a hazai programjaink és a szovjet vezetés rendkívül zsúfolt programját figyelembe véve, már jóval korábban egyeztettük és nyilvánosságra is hoztuk. A látogatás hasznos és eredményes volt. Nagyon szívélyes, elvtársi, rendkívül őszinte, nyílt megbeszélést folytattam Gorbacsov elvtárssal. A találkozó tovább erősítette a két párt közötti bizalmat és megértést. Gorbacsov elvtárs a szovjet vezetés nevében szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetését. Hangsúlyozta, hogy a magyarországi problémákat, a megoldási elképzeléseket jól ismeri. A Szovjetunió, a szovjet nép, a Szovjetunió Kommunista Pártjának érdeke, hogy Magyarország a szocializmus lehetőségeinek jobb kihasználásával, a stabilitás megőrzésével, a reformok dinamikus folytatásával oldja meg problémáit. A Szovjetunió Kommunista Pártja saját tapasztalatai alapján egyetértését fejezte ki azon törekvésünkkel, hogy problémáinkra politikai eszközökkel keressünk megoldást. A szovjet vezetés megértéssel viszonyult belpolitikai elképzeléseinkhez, beleértve a többpártrendszer kérdését is. Úgy vélekedett azonban, hogy az egy- és többpártrendszer kérdéséről nem lehet általános és végleges ítéletet mondani. A Szovjetunió Kommunista Pártja döntőnek nem azt tartja, hogy hány párt van, hanem azt, hogy a demokratikus mechanizmusok működjenek, az emberek részt vegyenek a döntések meghozatalában és azok végrehajtásának ellenőrzésében. Úgy vélik, az a lényeg, hogy a demokrácia hassa át minden politikai intézmény tevékenységét, azonban, hogy ez milyen módon történik, minden nép, minden párt saját ügye. Mihail Gorbacsov a szovjet átalakítás tapasztalataira is hivatkozva, 580