A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Az egyik a pártban ez a reformirányzat, a másik, ezt különféle neveken szokták emlegetni, van úgy, hogy konzervatívnak emlegetik, van úgy, hogy rendpártnak emlegetik, én reálpolitikának emlegetem. A rendpárt kifejezést elutasítom. Fiatal szociológusok hangoztatják, hogy nálunk egy rendpárt van. Nálunk szerintem nincs és ne legyen rendpárt. Ha nem lenne lejáratva a konzervatív jelszó vagy meg­jelölés, akkor azt mondanám, hogy reformerek és konzervatívok érjenek együtt, és alkotóan hassanak egymásra. De sokkal jobb kifejezés az, hogy egy reálpoliti­kus irányzatnak mindenképpen létjogosultsága van. Ezekben a reformidőszakok­ban szerintem a reformirányzat kell hogy betöltse a szerepét mondjuk a motornak, amelyik hajtja előre tevékenységében a pártot. A reálpolitikának funkciója van. A reálpolitikai irányzatnak is, hogy fék legyen, vigyázzon, nehogy a kocsi felborul­jon. Meghatározónak a reformpolitikának kell lenni. Ez az én felfogásom a pártról. És aztán vannak még mások is, még több irányzat is lehet, de ezt tekintem a két fő irányzatnak, és ennek össze kell tudni fognia reformpolitikai alapon. Azt hiszem, hogy a megújulás sokkal nagyobb ma és májustól mostanáig is még tart ez a megújulás. Nagyobb, mint amit mi cselekedve a mindennapokban felis­mertünk és nagyobb, mint amit kritikusaink vagy pláne az ellenzék ma elismer még. De ők se látják világosan a helyzetet. Ilyen nagy átalakulásnál nem tudom a pártmozgalmat sem máshogy elképzelni, mint hogy egy új felsorakozás kell le­gyen, és egy új sorakozó is. Amikor kiderül, hogy kik jönnek tovább. Ezt az új so­rakozót bizonytalanul tettük meg. Azt hiszem, nem is tettük meg igazában, és azt hiszem, hogy ezután meg kell tenni, és az új sorakozó után, a sorakozó során le kell maradjanak tőlünk azok, akik a társadalmi közerkölcsbe ütköző tevékenységet folytattak vagy belekerültek, akár jóhiszeműen, ilyen ügyekbe. Azoknak le kell maradniuk. De ezek nem annyian vannak, mint amennyit itt az ellenzék felsorolt. Nem igaz, hogy a magyar kommunista mozgalom döntő zöme nem önzetlen és be­csületes emberekből állt. Ezt nekünk meg kell tudni védeni. És utána, ahogy ez a felsorakozás során bizonyossá válik, hogy politikailag egyetértenek velünk és a közerkölcs alapján állnak, védenünk kell kádereinket. Jobban kell védeni, mint ahogy védeni tudtuk ebben az időszakban. Ennyit szerettem volna általában mondani. Szó van itt az anyagban arról — Berecz elvtárs beszédében még hangzatosabban volt ez benne —, hogy a pártnak az üzemekből a lakóterület felé kell áthelyeznie a tevékenységének a súlypontját. Én ezzel egyetértek, csak a lakóterület megjelö­lést nem tartom politikusnak, és nagyon-nagyon szűknek. A lakóterület az a privát élet szférája. Az üzemekből nekünk szét kell áradni a társadalom egészébe, és a társadalom egész politikai szférájába kell kiterjeszteni a tevékenységünket. így vá­lunk politizáló párttá. Azt hiszem, ma ezt még nem tudjuk jól csinálni, ez egy kö­vetkező időszak feladata, és a párt- és tömegszerveti vonalnak valahogyan ezt a fel­adatot ugyanolyan bátran, ilyen reformer szellemben kellene felvállalnia, és aztán mindenütt megcsinálnia. Én azt hiszem például, a kommunisták zavarban vannak a szakszervezeti mozga­lomban ma. Más mozgalmakban is. A Hazafias Népfrontban nem kell mondjam, hogy komoly zavar van ma, és újra át kell politizálni. Ezek azok a szervezetek, ame­lyeket nem politikai párttá téve, politikailag függetleneknek maradva, de a kommu­nisták tevékenységét ezekben meg kell tudni jobban formulázni és meg is szervezni. És aztán itt vannak a tanácsok. Hamarosan éles versengés tárgyai lesznek. Vala­mennyi önkormányzat, a szövetkezeti mozgalom is ilyen. Ennyit általában. 502

Next

/
Oldalképek
Tartalom