A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

minden nap egyformán érdekes, nem mindig voltunk szinkronban a kinti eseményekkel, és szerencsére, értem nem jön szolgálati kocsi és elég közel lakom, úgyhogy én kiszellőztetve a fejem, végig tudtam gondolni azokat a kétségeimet, amikor sétálok, vagy amikor jöttek értem és vittek máshová dolgozni, és az én közérzetemet is borzasztóan meghatározta az, amikor itt nagyon-nagyon sokan azt mondták, hogy nincs program, meg kétségek, meg mi lesz, meg ez, meg az, meg amaz. Most úgy érzem, a sok kétség után, hogy ez egy olyan fordulópont, amit naprakészen még abban is le tudok mérni, figyelve természetesen az eseményeket — az a külpolitikai nyitás, épp mondtam a Horn elvtársnak is —, amelyek az utóbbi hónapokban történtek, amelyek világszenzációnak számítanak, amelyek minden óvatosságot nélkülözve, harcosan, világtámogatással kiállni külpolitikailag is, örömmel nyugtázom azt, hogy Fejti elvtárs tárgyal, beszélget, felvettük a kapcsolatot [sic!]. Sok minden más is történik, ugyanakkor ugyanilyen alapvető, óriási jelentőségűnek tartom a történelmi albizottság munkáját, mert az azért nem akármilyen szituáció, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben, amikor mindannyiunkat érintenek bizonyos áremelések, ennek tükrében nem az áremelésekről beszélt az ország. Tehát nyilvánvaló, nem arról beszélt elsősorban. Ez egy nagyon-nagyon fontos dolog, drámai volt számomra ennek az egész 56-os anyagnak a tárgyalása. Nagyon sokszor természetesen nem azért nem szólok hozzá, mert nem volna mondanivalóm, hanem úgy érzem, hogy rengeteg illetékesebb van nálam ebben, de az is drámai — ha szabad ezt a hasonlatot használnom hatásként egy színész számára —, hogy különböző korosztályok hogy nyilvánulnak meg. Ez egy borzasztó érzékenység. Természetesen másként reagál az a korosztály, amely szenvedő alanya volt akár fizikai gyötrelmekkel [is] ezeknek az eseményeknek; és itt rengeteg érzékenység van. De mindezt összefogl?

1 va és tényleg befejezve, azt hiszem az őszinteség, a tisztesség, az igazság, igazságosság és bárhova nézek, nagyon jó támpontokat találok ebben az anyagban arra, amit aztán természetesen a szakemberek feladata kidolgozni. Azt hiszem, maximálisan alkalmas arra, hogy élére álljon az eseményeknek. Az elmúlt hónapokban azt fogalmaztam meg magamnak a számtalan hozzászólásból, vitából, jogos, vélt félelemből, sérelemből — és a sajtóból, és az egész 40 [valahány] év történelméből —, hogy hosszú távon érdemes — és csakis — tisztességesnek, becsületesnek, embernek, szabadnak lenni, és ha egy mód van rá, még szakembernek is a szakterületén, és akkor 30 év múlva, ha megkérdeznek valakitől valamit, nem kell letagadni vagy hazudozni. Nekünk többek között még az is feladatunk, hogy a magunk politikai erejével szakembereket állítsunk a területre, az élet minden területére, akik ezt a nagyszerű elvi állásfoglalást a gyakorlatba átviszik, tulajdonképpen a miniszteri kinevezéstől a színházigazgatóig. S ha ez úgy működik az élet egyéb területén, akkor engem tulajdonképpen nem ér csalódás. Ha talán az elmúlt 25 évben szereztem valamiféle szakmai tekintélyt magamnak, azon csorba esne azáltal, hogy most járok az országban azért, mert a Központi Bizottság tagja vagyok; tehát a dolgok összefüggnek. Ehhez kívánok magunknak nagyon sok erőt. Köszönöm. GRÓSZ KÁROLY elvtárs: Köszönöm Szilágyi elvtárs, Maróthy elvtárs következik, utána Nyers Rezső elvtárs. MARÓTHY LÁSZLÓ elvtárs: Kedves Elvtársak! Úgy látom, eljutottunk abba 497