A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

társnak a kérdését és talán Nagy Sándor elvtárs kérdését is. Valójában azt a kérdést kell feltenni, hogy mindezeket a törekvéseket mennyi idő alatt akarjuk megvalósítani. Itt keverednek olyan dolgok, amelyek egy hosszabb távú programba illeszthetők, amellyel a Pozsgay elvtárs által vezetett bizottság kell hogy foglalkozzék, s keverednek rövid távú kérdések, amelyek most gyorsan oldandók meg. Én úgy emlékszem, a múltkor abban maradtunk, hogy ez egy ilyen kvázi választási jellegű program, [és a kvázi választási jellegű program] szükségképpen azért valamivel rövidebb távú gondolatokat kell hogy tartalmazzon. Attól tartok, hogy túl sok olyan ígéret van ebben a programtervezetben, amely két-három év alatt nem tartható be. A társadalom pedig mindaddig nem hajlandó hosszú távú kérdésekkel foglalkozni, amíg nem látja, hogy a következő két-három évben mi lesz. Ebből következően nekünk ezt le kell szállítani a realitások talajára, kezelhetővé kell tenni a társadalom számára azt, amit mondunk, és olyan ígéreteket kell tenni, amit be tudunk tartani és tartatni. Ilyen benyomásom van a gazdasággal foglalkozó résznél, a társadalommal és a létbiztonsággal foglalkozó résznél, a munkavállalók társadalmi biztonságával foglalkozó résznél. A második általános jellegű problémám: bár helyenként tapasztalható, de még sincs világos elhatárolódás azoktól a gyengéktől, amelyek az elmúlt évekre jellemzőek voltak, és amelyek végül is számos kérdésben a magyar társadalmat, a magyar gazdaságot tévútra vezették. Márpedig nem lehet hitele a programnak, és nem lehet hitele a vezetésnek akkor, ha nem vállalja el ezt a választóvizet. Nem merek vállalkozni arra, hogy egy ilyen rövid idő alatt saját magam adjak ezekre a kérdésekre választ. Nyilvánvaló, hogy a történelmi albizottság munkája ezt a célt kell hogy szolgálja. De azért azt gondolom, hogy néhány alapvető kérdésben világosabban meg kell fogalmazni azt, hogy mi az, amit vállalunk, amely örökséget magunkkal akarunk vinni a következő évekre, és mik azok, amelyektől elhatároljuk magunkat, legyenek azok társadalmi, gazdasági, szociális vagy egyéb ellentmondások, amelyek félrevezettek, tévútra vezettek bennünket. A harmadik megjegyzésem a jelszószerűségre vonatkozik. Én jónak tartom, hogy ez egy jelszószerű program. Azt gondolnák, program megfogalmazásaiban ilyennek kell lennie, ugyanakkor [azt gondolom,] hogy a jelszószerűség nem lehet alkalom arra, hogy betarthatatlan jelszavakat hirdessünk, vagy akár a demagógia határát súroló jelszavakat vállaljunk magunkra, és azt gondolom, hogy kevesebb jelszó többet mondhat a társadalom számára. Tehát túl sok témát vállal fel ez a programtervezet. Végül az általános megjegyzések között kell megemlítsem azt, hogy keveset szól a program a garanciákról. Márpedig az ország népe és társadalma nem fogadja el ma a jelszavakat akkor, ha nem találja meg ezek között a törekvések között a garanciákat is. Ezek intézményes garanciák, politikai garanciák kell hogy legyenek. Nem lehet az ígéretek szintjén maradni a garanciák kérdésében sem. Lehet ebből a szempontból a mondanivalót csoportosítani. Tehát nem mondom azt, hogy ebben nincs benne, nem lelhető meg, de az olvasó gondolatát vezetni kell, segíteni kell, hogy megtalálja, hogy benne vannak ezek a garanciák a törekvéseinkben. A részleteket ületően nagyon sok megjegyzésem van, csak néhányat szeretnék ezek közül kiemelni. Sok olyan fogalmazás van, nem elsősorban azokra a fogalmazásokra gondolok, amelyek pontatlanok, hanem amelyek félrevezetőek. Meg van fogalmazva, hogy új Alkotmány kell. Nem minősítő jelző, hogy új. Meg kell mon486