A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
Kedves Elvtársak! Fel kell tenni a kérdést: mit vállalhat fel a most tárgyalandó program? Felvállalhatja, hogy egy politikai pártnak a magyar nemzet érdekében, a legfontosabb időszerű kérdésekben megfogalmazott cselekvési programja legyen. Ez egyben a soron következő választásokra lehet kiindulási alap, orientációs irány. A program közzétételével az a szándékunk, hogy a párt és a társadalom közötti viszonynak új, követhető és mindenki által ellenőrizhető, a gyakorlatban is értelmezhető tartalmat adjunk. Vagyis az állampolgár döntsön arról, hogy felismeri-e benne az egyéni, a közösségi és a nemzeti érdekeit. Pártunk tagjai pedig e program ismeretében, birtokában képviselhetik politikánkat. Tudatában kell lennünk annak, hogy közéletünkre ma politikai deklarációk özöne zúdul. Programverseny alakul ki. Ez azzal jár, hogy egyrészt megnövekszik az állampolgár, a választó döntési lehetősége. Másrészt egyre nehezebben igazodik ki a különböző nézetek között. Mindenki az iránt fogékony, amit magához közel állónak tart és önmagában elfogad. Párttagságunk különböző nemzedékei a szocializmus eszmekörében, de egy torzult gyakorlatban éltek. Programtervezetünk most fontos lépés lehet az eszme és a gyakorlat szoros kapcsolata felé. A politikai mozgalmak által meghirdetett célokban és eszközökben viszont számos azonosság és számos eltérés van. Mitől a mi pártunké tehát ez a program? Melyek azok a jegyei, amelyeket mi vállalunk és képviselhetünk? A program egyetemes és nemzeti irányadó értékei a szabadság, az igazságosság, a szolidaritás. Mi ezeket az eszményeket, amelyeknek a középpontjában az egyes ember áll, vissza akarjuk helyezni szerves, természetes társadalmi környezetükbe, és megvalósítható tartalommal. Szabadságeszményünk a személyiség önállósága, az emberi jogok érvényesülése. Azoké a jogoké, amelyekben az ember szabadsága a társadalom terméke, s nem a politika adománya. Az egyéni szabadságra épüljön a nép szabadsága. Felfogásunkban az igazságosság az esélyek egyenlőségére való törekvést jelenti. Azt, hogy a törvények valóban és ne csak kinyilatkoztatásokban vonatkozzanak mindenkire. Az egyenlő esélyt a hatalomban való részvételre, a munkához való jogban, a tulajdonformákban, a kultúrában, a szociális biztonságban egyaránt képviseljük. Meg akarjuk állítani az elszegényedést, és megakadályozni a gazdasági hatalom mindenféle koncentrálódását. Az esélyegyenlőség a tehetségek kibontakozásának segítője és egyúttal a hátrányos helyzetűek sorsának javítója is. A szolidaritás eszméje a szabad, autonóm egyének és közösségek összetartozásának érzése, cselekvésük motivációja. Beleértjük ebbe a társadalomnak, a közösségeknek egymásért vállalt felelősségét és az egyes ember melletti kiállását. Ezt az eszmét a munkásmozgalom egyik legnagyobb értékének tekintjük. Mindezek az irányadó eszmék azonban elvontak, az állampolgár számára megfoghatatianok maradnak, ha nincsenek jelen, nem hatják át a hétköznapokat, ha nem szolgálják a társadalom, az egyén energiáinak, alkotóképességének felszabadítását. Az értékek valóra váltásának csak egyetlen útja lehet: a demokrácia. Meggyőződésünk, hogy ezek az eszmék a szocializmus kiépülésével teljesedhetnek ki. Ezért azonban cselekedni kell. Pártunk cselekedni akar. Politikai programjának középpontjába állítja a nép akaratát kifejező politikai rendszer kiépítését, a jogállamot. Az egyén és a közösség biztonságát. A korszerű, Európába és a világba beépülő hatékony gazdaságot. 476