A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

béli előterjesztés is több helyen méltatja a falusi életkörülmények alakulását, és szabja meg a kedvező irányú befolyásolás feladatait. Arra pedig hiába várnék, hogy lesz majd egy napirend, ahol a településpolitika, az arányos területfejlesztés kínál már a címben is valódi alkalmat a bennünket foglalkoztató gondok felvetéséhez. Pedig megyénk településszerkezete, a hátrányok sorával birkózó, 500 fő alatti községek magas száma, több mint 100 van ilyen, tetézve a kedvezőtlen termőhelyi adottságú termelőszövetkezetek élethalálharcával, olyan tehertétel, amely minden kínálkozó alkalom megragadására késztet. Ahogy a század első évtizedeiben egy akkor vállalt agrárpolitika tönkretett, elszegényített rossz adottságú kistelepüléseket, hasonlóképpen a fellendülést jelentő szocialista nagyüzemek is elsősorban ott jelentettek hajtóerőt és az életminőségjavulását, ahol ezen gazdasági egységek központjai települtek. Én nem riogatom a Központi Bizottságot figyelmeztető számsorokkal, az elöregedés, a magukra maradás riasztó tényeivel, képeivel, nem is lehet ezt egyedi példákkal kritizálni, ha viszont ez jellemző tendencia a falusi körülmények között, akkor könnyen az általános agrárpolitika kritikája lesz. Arra tehát nem árt magunkat figyelmeztetni, hogy a „megállt az elvándorlás" típusú megállapítások terjesen indokolatlanul sugallnak megbékélést a jelenlegi helyzetünkkel. A statisztika tényei szerint ugyan igaz megállapítás ez, de nézzünk a tények mögé. Alig maradtak néhányan e hátrányos területen, akik koruk, képzettségük, anyagi helyzetük miatt nem kényszerből tették ezt. Durván és leegyszerűsítve, aki itt maradt, azt már elüldözni sem lehet. A városokból kitelepülő néhány tucat nyugdíjas csak az olcsó ingatlant vette használatba, a kiváló lehetőségeket kínáló háztáji hasznosításához sem kedve, sem szakértelme nincs. Valódi fordulat egyedül a szóhasználatban következett be. Jóérzésű ember ma már nem használja a szerepkör nélküli település soha el nem fogadható pejoratív megfogalmazását, így legalább egy elhibázottnak bizonyult politika napi irritáló tételei kerültek kívülre a szóhasználatból. Maga az élet azonban hozott helyette újakat. Nem jelentéktelen politikai nyomásra az elmúlt évtizedben kiépültek, és ma is működnek az alapvető ellátási körbe tartozó kereskedelmi, vendéglátóipari, közlekedési, egészségügyi intézmények, illetve ezek leegyszerűsített vagy mozgó járművekbe zsúfolt szolgáltatásai. Ezek mindegyike vállalati vagy szövetkezeti „jótétemény", amelyet a humán, más esetben a politikai függés, semmint a gazdasági érdek tart életben. Egy élő példán keresztül: a Zala Volán vállalatnak ez nagyon konkrétan azt jelenti megyénkben, hogy az úgynevezett betérő járatok, amelyek a zsákfalvak esetén egyik utat feleslegesen kénytelenek megtenni, a megtett plusz kilométerek és az alacsony utasszám miatt 18,5 millió forint konkrétan kimutatható veszteséget okoz. Ez a vállalat 3500 dolgozóját figyelembe véve azt jelenti, hogy az így felélt nyereségből a vállalatnál dolgozó minden személy 8 %-os bérfejlesztésben részesülhetne. Hasonló egzaktsággal mutatható ki a mozgó gyógyszertár, a mozgó Patyolat, a mozgó ABC vagy a helyi kisbolt vesztesége is, az alacsony forgalom és a nagyobb távolságok, a magasabb költségek miatt. Valamennyi szabályozó, nagyon helyesen, ebben a térségben is a minél nagyobb nyereségre ösztönöz, és képtelen az ilyen jó cselekedeteket honorálni. Mi akkor a teendő ebben a helyzetben? Ha a megyei tanácsnak fontos, márpedig az, legalább az ellátás jelenlegi szintjének megőrzése, akkor kénytelen az így keletkező veszteség kompenzálására. És itt csomózom, egybekötöm az eddig elmondottakat és az előterjesztés fonalát. A holnap mezőgazdasága, az itt dolgozók közérzete sokban függ attól is, milyen a falvak 296