A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

népet kell megtanítani egy-egy határozat meghozatala előtt tett közös vitára ösztönző gondolatok, vélemények toleráns befogadására." Eddig az idézet. A párttagok tízezreiben fogalmazódott meg a kérdés: kellett-e most ez a vita? Ez-e a magyar társadalom legfontosabb problémája? Ezekre sem tudjuk megkerülni a választ. Nem, sajnos nem ez a legfontosabb és legsúlyosabb problémánk. Ugyanakkor tisztázó vitákban értékelni kell az elmúlt négy évtized tanulságait, kiigazítani a torzulásokat, levonni a tanulságokat. Erre az időpont akkor jó, amikor erre szükség van. A múltban kutatni gyakran fájdalmas, és véleménykülönbségek megspórolhatatlanok; vállalni kell tehát éppen a jövő érdekében. Mégis azt gondolom, nekünk ma elsősorban a kibontakozással összefüggő kérdésekkel kell törődnünk, és erre kell terelnünk a társadalom figyelmét is. Annak kijelölésével, hogy merre menjünk, mit tegyünk, hogyan dolgozzunk, a mai napirenden lévő, s a jövőt befolyásoló kérdésekben szenvedélyes vitákat folytatni, elvi alapokon véleményeket ütköztetni, hatékony módszer lehet a lehető leghelyesebb válasz kidolgozására. A múlt összetett elemzését pedig a politikai tanulságokhoz szükséges vizsgálódáson túlmenően hagyjuk meg a történelemtudomány számára. Elvi meggyőződésünkkel ellentétes lenne, ha a tudományos vizsgálatokat bármelyik pillanatban lezártnak tekintenénk. De a témakör körültekintő, higgadt kezelése ugyanakkor politikai oldalról azért is szükséges, mert 1956 értékelésénél gondolni kell azokra, akikben ez akármilyen nézőpontból is mély sebeket szakíthat fel. Ezt tudja Pozsgay elvtárs is, mert a Bíró Zoltánnak adott nyilatkozatában — a múlt év végén jelent meg az Eötvös—Püski Kiadónál a köter —, maga mondta el a következőket. Idézem: ,,1956-ról is meg fogjuk találni a történelmi formulát, amely talán azonos lesz a történelmi igazsággal. Ám ehhez még egy félgenerációnyi időnek el kell telnie, hiszen megismétlem: itt vannak azok a nemzedékek, amelyek egy ilyen értékelésből inkább a szembenállás, és nem annyira a nemzeti egység kialakulásának lehetőségét látják." Ez így pontos és igaz. Tisztelt Elvtársak! A továbbiakban a néhány időszerű politikai kérdésről kiküldött előterjesztéshez fűzök egy-két gondolatot. Kérem, hogy az írásos anyaggal együtt erről is folytassunk eszmecserét, elsősorban abból a szemszögből, hogy milyen szemléletváltást, milyen politizálási módot kíván a pártmunkában a többpártrendszerre való átmenet. A múlt évi, májusi pártértekezlet határozatot hozott a politikai pluralizmushoz szükséges feltételek fokozatos kibontakoztatására.

7 A határozat így fogalmaz: „A néphatalom érvényesülésének és gyakorlásának feltétele és eszköze a párt vezető szerepére épülő szocialista pluralizmus." Ez nem zárja ki a többpártrendszer lehetőségét, de nem is kötelezi el magát mellette. Mi akkor ezt úgy gondoltuk, hogy a politikai pluralizmus hazánkban az egypártrendszerre épülve, az MSZMP vezető szerepének megtartásával bontakozik ki. Azóta fel kellett ismernünk, hogy a társadalomban reális igény van az eltérő gazdasági és politikai érdekek pártokban szervezett megjelenítésére is. A kiküldött munkabizottság véleménye szerint — amit a Politikai Bizottság megerősített — nem felelne meg hosszú távú politikai érdekeinknek a többpártrendszer létrejöttének akár politikai, akár adminisztratív eszközökkel történő megakadályozása. Felvetődik az a kérdés, következik-e a jogállamiságból, a szocialista pluralizmus kibontakozásából a többpártrendszer. Nem szükségszerűen. A jogállamiság a társadalom működésének törvénybe iktatott szabályait jelenti, melyben minden ál11