A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

meghatározó szerepe, a társadalmi igazságosságot az elosztásban, az esélykülönbségeknek a mérséklését, a társadalmi szolidaritásnak az elvét. Arra kell törekednünk, hogy egy demokratikus, a közvetlen és a képviseleti demokrácián, illetve az önkormányzati elven alapuló intézményi struktúrát rögzítsen ez az Alkotmány, és ahogyan utaltam már rá, az emberi és állampolgári jogoknak, ha úgy tetszik a teljes és kifejtett katalógusát tartalmazza. Azt lehet tehát mondani, hogy az Alkotmány egészének kell a szocialista fejlődés karakterét világossá tenni, és nem egy meghatározott blokkon belül kell a szocializmusnak a definícióját adni. A negyedik kérdés, amit exponálni szeretnék, az úgy fogalmazható meg, hogy kinek az illetékessége az alkotmányozás, és hogy ez a munka a konfrontációnak a terévé válik-e az elkövetkezendőkben, vagy pedig van lehetőség arra, hogy a megegyezésnek és konszenzusteremtésnek az eszköze legyen. Azt hiszem, terjesen világossá kell tennünk azt, hogy az alkotmányozás a népszuverenitás legfőbb letéteményesének, az Országgyűlésnek az illetékessége. El kell határolódnunk a parlamentnek, illetve az illetékes kormányszerveknek a legitimitását és a kompetenciáját kétségbe vonó törekvésektől. Vagyis az Alkotmányt ennek a parlamentnek, a jelenlegi parlamentnek kell megtárgyalnia és elfogadnia, amennyiben az alkotmánykoncepció ebben a parlamenti ciklusban elkészíthető. Ugyanakkor fontos lenne, és ajánlja is a Központi Bizottság ezt, hogy az Alkotmány végső szövegét népszavazás erősítse meg. Kétségtelen azonban az, hogy az 1985-ös parlamenti választások óta egy sor olyan politikai mozgás indult meg ebben az országban, amelyik ma nem rendelkezik teljeskörűen parlamenti képviselettel. Én úgy gondolom, hogy baj lenne az alkotmányozásból bármiféle, a társadalomban meglévő és bázissal rendelkező csoportot kihagyni. Ezért az alkotmányozás során nagyon határozottan annak a törekvésnek kell érvényre jutni, hogy a lehető legszélesebb körben hozzáférhetővé kell tenni a társadalom számára, minden egyes állampolgár számára és az állampolgárok különböző csoportjai számára is mind az alkotmánykoncepciónak a jelenlegi szövegét, mind a későbbi kodifikált, végleges szöveget. És meg kell találni azokat a csatornákat, ahol a társadalomban megfogalmazott vélemények eljuthatnak az Alkotmánnyal foglalkozó, ezzel megbízott bizottságokhoz és szervekhez. Ezzel tehát azt szerettem volna mondani, hogy az alkotmányozó munkát a lehető legnagyobb nyitottság mellett, és a lehető legszélesebb nyilvánosság mellett javasoljuk végezni. Az az elképzelés, hogy magát a szabályozási koncepciót, még a parlament ülése előtt, a Magyar Hírlap teljes terjedelmében nyilvánosságra hozná,

3 és elkezdődne a szabályozás koncepciójáról egy széles körű vita. Nem kell tehát egyetlen csoportot, egyetlen állampolgárt sem kizárni ebből a munkából, ugyanakkor vissza kell utasítani bármelyik csoportnak azt a feltételezését, hogy a társadalom nevében szóljon. Hiszen a társadalom nevében a dokumentumról a parlamentben kell tárgyalni. Mindezeket előrebocsátva van remény tehát arra, hogy az alkotmányozás a közmegegyezésnek, a konszenzusteremtésnek a lehetőségét is magában foglalja. Nyilvánvaló azonban az is, hogy az alkotmánykészítés nagyon kemény politikai viták terepe is lesz. Ezekre a vitákra fel kell készülnünk, kondicionálnunk kell a pártszervezeteket, ezért éltünk azzal a javaslattal, hogy a szabályozási alapkoncepciót jelentessük meg az Alapszervezeti Tájékoztatóban, és készítsük fel a pártaktívát az alkotmányozó munkában való aktív részvételre. Befejezni ezt a gondolatkört azzal szeretném, hogy az alkotmányozás meglehető211