A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Az előbbiek tükrében a helyzet ma: — A bejelentett és be nem jelentett áremelések ma is sújtják az állampolgárokat. Fokozza a gondot az, hogy a folytonos áremelések egyre szélesebb rétegeknek okoznak megélhetési gondot — már több millió ember él a társadalmi és a létminimum határain. A mai áremelések már olyan gazdasági helyzetben érnek egyre több embert, amelyben már nincs mozgósítható, felhalmozott tartalékja. Növeli a gondot, hogy a bejelentés időpontja és a tényleges hatása nem esik egybe. A tényleges hatása — így annak politikai következményei is — majd a fűtési szezon kezdetén jelentkezik. Igazán ekkor fogják az emberek széles körben érzékelni hatását. Jelenleg módjukban áll az akkor már el nem odázható vásárlásaikat — tűzelőbeszerzés — elhalasztani. — Az ipari üzemek, termelőszövetkezetek szanálása, felszámolása, a munkanélküliség megjelenése mint társadalmi valóság egyrészt létbizonytalanságot, másrészt a társadalmunkba vetett bizalom megingását eredményezte. — Az emberek nagy része, párttagok és nem párttagok egyaránt úgy vélekednek, hogy az események mögött irányító politikai erőként a párt állott. Ez nem tölti el jóérzéssel az embereket, sokan csalódottnak, becsapottnak érzik magukat. Sokan bizonytalanokká váltak. A bizonytalanságot a gazdasági tényezőkön túl fokozta egy sor nehezen érthető vagy magyarázható esemény is. Sokan fogalmazzák meg — mint számukra nem érthető jelenséget —, hogy a párt vezetői gyakran mást mondanak ugyanarról a dologról külföldön, és mást idehaza. Gyakran nyilatkoznak olyan stílusban, mintha befolyás hatása alatt állnának. Másként beszélnek a fővárosban és másként vidéken, másként a politikai fórumokon és másként az „átlag" állampolgár előtt. Egyszóval bizonytalanságot, kapkodást, fegyelmezetlenséget, hatalmi torzsalkodást érzékelnek a párttagok. Markáns megnyilvánulása volt az ilyen és ehhez hasonló eseteknek az „egypárt, többpárt" lehetőségének kérdése, vagy a történelmi albizottság értékelő munkájából Pözsgay elvtárs által nyilvánosságra hozott részletek. — Jelenleg is kedvezőtlen tényezőként jelenik meg az adórendszer hatása. Fokozza a terheket úgy a gazdálkodási szférában, mint az állampolgárok életében. Politikailag nem a legszerencsésebb időpontban került bevezetésre. A bevezetése erőltetettnek, elhamarkodottnak tűnik, nem volt kellően előkészítve sem technikailag, sem politikailag. Az előre jelzett munka- és teljesítmény-visszafogó hatását ma már tudjuk is. Sok félreértést okozott, máshol hibás döntéseket, esetenként magasra csapó, végletes indulatokat is kiváltott. — A termékszerkezet átalakításának, a népgazdasági méretű eredményes gazdálkodásnak még nincsenek érzékelhető jelei. Jellemző a gazdálkodó szervezetekre, hogy a veszteséges gazdálkodás megszüntetésének szülte kizárólagos módjaként annak felszámolását tekintik ahelyett, hogy keresnék annak gazdaságossá tételét. A gazdasági eseményeknek szükségszerű velejárója azok politikai konzekvenciái, amik az eddigiektől szokatlanul és eltérő módon fogalmazzák meg politikai életünknek úgy az elvi, mint a gyakorlati kérdéseit. Az elvi kérdések elemzését szívesebben hagyom a témában járatosabb elméleti szakemberekre, e helyett inkább a gyakorlat kérdéseivel foglalkozom. Nézzük meg, hogyan látja a párttagság és az ország népe mindezeket alulnézetből Az utolsó hivatalos állásfoglalás alkalmából még az a megfogalmazás hangzott el, hogy mi a „történelmileg kialakult egypártrendszer formájában látjuk megoldhatónak a magyar társadalom irányítását". Azt is kijelentettük, hogy minden lényeges kérdésben kikérjük a párttagság véleményét. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy felelős felső pártvezető elvtársak ma már a nyilvánosság előtt nyíltan úgy vélekednek, hogy a társadalom irányítása lehetséges — sőt valószínű —, hogy csak többpártrendszer formájában valósítható meg. Vagy hogy a másik kellemetlen hatású esetről szóljak: Ez ideig a magyar 56*-os eseményeket hivatalosan ellenforradalomként tartottuk számon. A történelmi albizottság munkája kapcsán azt hallottuk, hogy nem ellenforradalomról, hanem népfelkelésről van szó. Lényeges dolog világosan megértetnünk és módszereinket úgy megválasztani, hogy tetteink, magatartósunk és megnyilvánulásaink érthetők, követhetők legyenek. Úgy kell viselkednünk, hogy akiknek ez szándékában áll, megérthessen bennünket. Belátom: sok és gyorsan változó eseményekre kell megoldásokat találni, ami nem könnyű! Am az igen fontos, ha nem a legfontosabb dolgok egyike, hogy a „vezérkar" és a „hadsereg" közötti szükségszerű egyensúly ne billenjen meg. 205 *