A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Több hozzászólásban elhangzott, hogy 1956 megítélése azért is nehéz, kényes kérdés, mert érzékenységeket sért. Ma nem esett szó arról az értékelésről, amely a tanulmányban az elmúlt 15 évről fogalmazódott meg. Pedig fel kell készülnünk, hogy az is vitát fog kiváltani, ha nem is ilyen hangosat vagy nyilvánosát, sőt védekezési reflexeket indíthat be. A párt politikája iránti bizalmat csak akkor tudja valóságosan visszaszerezni, ha képes lesz szembenézni hibáival, mulasztásaival, mert a „múltat be kell vallani". A másik kulcsfontosságú kérdésnek azt tartom, hogy mielőbb ki kell lépni a tagság és a legszélesebb nyilvánosság elé egy olyan rövid, pontokba foglalt programmal, amely a reform melletti elkötelezettséget oly módon rögzíti, hogy egy olyan társadalom megteremtését vizionálja, amelyben — Engels szavaival élve — „a személyek feletti kormányzás helyébe dolgoknak az igazgatása és termelési folyamatoknak a vezetése lép ". 1989. febr. 10. Molnár Magda [s. k. aláírás] 7. sz. függelék [Petrovszki István írásban beadott hozzászólása] Tisztelt Központi Bizottság! Azokkal értek egyet, akik a mai helyzetben nem annyira a történelmi múlt elemzését, mint a közeljövő feladatainak meghatározását tartják elsődleges feladatnak. Nem tagadva ezzel a közelmúlt tudományos igényű, felelősségteljes feltárásának szükségességét, amelynek természetes és nem is elhanyagolható eleme 1956 is. Ezzel kapcsolatban elfogadom a „történelmi albizottság" tanulmányát és alkalmasnak tartom arra, hogy nyilvánosságra kerüljön. Egyetértek a Politikai Bizottság azon javaslataival, amelyek a Pozsgay elvtárs erről szóló nyilatkozatának politikai kezelésére vonatkoznak. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy ez a nyilatkozat nem használt, sőt a nyomában kialakult, indulatoktól fűtött politikai közhangulat fontos kérdésekről terelte el a figyelmet és tovább eszkalálta a párton belüli zavarokat. Kár, hogy a korábban elhatározott napirendünk kérdéseiről is elterelte a Központi Bizottság figyelmét. Egyetértek Grósz elvtárs szóbeli kiegészítőjének minden részletével és javaslom, hogy az elfogadásra kerülő dokumentumokkal együtt kerüljön nyilvánosságra. Ugyanakkor szükségesnek tartom kiegészíteni az alábbiakkal: Azokkal szemben, akik a központi vezetésben meglévő egység hiányát hangsúlyozzák, én a párt egészének ezen betegségére hívnám fel a figyelmet. Ez a súlyosabb betegség és ennek gyógyítása is bonyolultabb és lassúbb. Igaza van Grósz elvtársnak: az egységet nem lehet egy határozattal megteremteni, mert az ideológiai és politikai polarizáltság mélyebb gyökerű. Az elmúlt 40 évben a mi pártunkban gyűlt össze minden olyan magyar állampolgár, aki az átlagosnál mélyebben érdeklődött a politika iránt, aki részt akart venni a közéletben, mert e szerepvállaláshoz ez volt az egyetlen színpad. Tagjaink között vannak az illegalitás veszélyeit vállaló, a hatalom kivívásáért küzdő forradalmárok, a szocializmust hittel vállaló és azt tetteikkel igazoló nemzedékek, a szociáldemokraták, az új paraszti osztály már-már párttá szerveződött és elvitathatatlan értékeket alkotó aktivistái, a reformnemzedék képviselői stb. Ez önmagában több párt. Az országos pártértekezlet után kibontakozott, soha nem tapasztalt, társadalmi méretű politikai aktivitás, a jelenségekről és folyamatokról alkotott politikai nézetek és azok ütköztetése a párton belül sűrítve és erősen exponáltán jelentkezik. Ez természetes módon bontotta meg az évtizedeken át megszokott egységképet, sőt elvezetett a párton belüli politikai polarizációhoz (polgári radikálisok, szociáldemokraták, szocialista reformerek, konzervatívok), amelyből már nem lehet hagyományos módon monolitikus egységet teremteni, de nem is kell. Most arra van szükség, hogy a párttagság többségét kitevő „reformpárti" erőket fogjuk össze még azon az áron is, ha megválnak a párttól az előbbiek által képviselt politikai platformmal egyet nem 202