A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

A pártértekezlet megfogalmazta a demokratikus hatalomgyakorlás igényét, a politikai pluralizmus megteremtését. Ennek útját a politikai intézményrendszer mélyreható átalakításában jelölte meg, amely „lehetőséget teremt a különböző érdekek intézményes kifejezésére, egyeztetésére, politikai akarattá formálására '*. Az e döntés nyomán kibontakozó tudatos fejlődési folyamatok és a társadalom­ban megjelenő szerveződések együttesen azt mutatják, hogy kialakulóban vannak a feltételek az egy­pártrendszer körülményeinek megváltoztatására. A Központi Bizottság javasolja, hogy a demokratikus hatalomgyakorlás a társadalom által ellenőr­zötten, a közvetlen és képviseleti demokrácia révén a többpártrendszer keretei között is érvényesül­jön. Kezdeményezi, hogy ennek feltételei létrejöjjenek és alkotmányos garanciát kapjanak. 4. A többpártrendszerre történő kiegyensúlyozott átmenet csak szerves társadalmi folyamatok eredményeként mehet végbe. Ezeket nem lehet pontosan megtervezni, de a bennük részt vevő politi­kai mozgalmak, tényezők együttműködése befolyásolja alakulásukat. A Központi Bizottság megítélé­se szerint a társadalom jelenleg nincs felkészülve a többpártrendszeren alapuló politikai struktúra gyors és spontán „berobbanására ". Komoly társadalmi veszélyt jelenthet a folyamatok destabilizáló­dása, ellenőrizhetetlenné válása, anarchikus viszonyok kialakulása. Ez sem a nemzetnek, sem pedig egyetlen, az ország sorsáért felelősséget érző politikai erőnek nem állhat érdekében. Fokozatos átme­netre, a politikai folyamatok kiszámíthatóságára, a bizalmatlanság oldására van szükség. Egyaránt kárt okozhat az események kierőszakolt felgyorsítása vagy mesterséges fékezése. A társadalomban megjelent politikai mozgalmaknak a helyzet megkívánta felelősséget és önmér­sékletet kell tanúsítaniuk. Az ország előtt álló feladatok megoldásához úgy tudnak hozzájárulni, ha a kritikai megnyilatkozások mellett reális programokat képesek felmutatni. A nemzet abban érdekelt, hogy a különböző politikai tényezők között a kibontakozást szolgáló reális alternatívák kidolgozásá­ban legyen verseny. 5. Az MSZMP kinyilvánítja, hogy kész két- és többoldalú megbeszéléseket folytatni a hatalom gyakorlásának új módjáról minden törvényes keretek között működő szervezettel. Az együttműködés feltétele az alkotmány, a törvények megtartása, a társadalmi fejlődés szocialista útjának elfogadása, nemzetközi szövetségi kötelezettségeink tiszteletben tartása, törekedve a két katonai tömb egyidejű felszámolására. A megbeszélések előkészítésére a Központi Bizottság munkacsoportot bízott meg. Az előkészítő megbeszéléseken az MSZMP ajánlja az együttműködés tartalmi, szervezeti, ügyrendi kérdéseinek megvitatását. Az érdemi megbeszélések tárgyköréül pedig javasolja: az új alkotmány előkészítésével és tartalmával összefüggő vélemények egyeztetését, a választási rendszer kidolgozásával és a választá­sokon való együttműködéssel kapcsolatos kérdések megvitatását, valamint a gazdaság stabilizálására és a szociális biztonság megteremtésére vonatkozó nézetek összehangolását. A megbeszélések elve­zethetnek egy állandó konzultációs fórum létrehozásához. Mindez megteremtheti annak lehetőségét, hogy megalapozódjon a nemzeti összefogás, s hogy koalíciós partnerként különböző politikai ténye­zők részt vehessenek a hatalom gyakorlásában. Ugyanakkor létezhetnek alkotmányos keretek között ellenzékként megjelenő mozgalmak, pártok. Az MSZMP ezekkel is párbeszédre törekszik, vitázik, és amiben szükséges, politikai harcot folytat. 6. A többpártrendszerre történő átmenet során az MSZMP nyíltan hirdeti, hogy társadalmunkban meghatározó szerepet kíván betölteni. Ehhez alapot ad politikai ereje, a demokratikus szocialista fej­lődés képviselete, társadalmi bázisa, történelmi tapasztalata. Az MSZMP meghatározó szerepét poli­tikai eszközökkel, mindenekelőtt programjával, meggyőzéssel, tagjai személyes munkájával, maga­tartásával kívánja biztosítani. Ahhoz, hogy a párt a társadalmi változások élén haladjon, mindenekelőtt önmagát kell megújíta­nia. Ez csak a politikai versenyhelyzetre való felkészüléssel lehetséges. Ennek érdekében világosabbá kell tenni hosszabb távra szóló stratégiai céljainkat, és ki kell munkálnunk egy rövidebb időszakot felölelő politikai, választási programot. E program körül kell vitákban kialakítanunk és megerősíte­nünk a párt politikai centrumát, szervezeteink akcióegységét. Tovább kell fejlesztenünk a párt műkö­désének és döntéshozatalának demokratizmusát. A párt konstruktívan, a társadalomban jelentkező törekvések iránt nyitottan, társadalmi és történel­mi felelőssége tudatában kíván szerepet vállalni a nagy horderejű változásokban, a fordulat végrehaj­tásában. 7. A politikai intézményrendszer mélyreható átalakulásában meghatározó szerepe lesz az új Alkot­mánynak és a választójogi törvénynek. Ezekkel kapcsolatban a Központi Bizottság a közeljövőben ki­alakítja álláspontját, azt nyilvánosságra hozza és pártvitára bocsátja. A Központi Bizottság bizonyos abban, hogy kezdeményezései a politikai pluralizmus folyamatos kiépülésére egész társadalmunk érdekét, a kibontakozás lehetőségét, nemzeti céljainkat szolgálják. 197

Next

/
Oldalképek
Tartalom