A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

hogy az ülésről a párt egyik vezetője nyilatkozzon meg. A Politikai Bizottság­nak az a javaslata, hogy a televízióban Grósz Károly elvtárs szóljon a kétnapos ülésről. Mielőtt döntenénk, kedves elvtársak, egy témához, a közleményhez a szerkesz­tőbizottság vezetőjének lenne még néhány szavas kiegészítése, hallgassuk meg őt, és utána akkor majd döntünk. A másik dolog: tehát, hogy a Központi Bizottság a főtitkár vezetésével küldjön ki egy bizottságot a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság munkastílusának tanulmányozására. Grósz Károly elvtárs vezetésével tehát tagja: Boros László, Horn Gyula, Katona Imre, Molnár Magda, Váncsa Jenő és Pónya József elvtárs. A következő: megfelelő időben — elhangzott itt konkrétabban is —, júniusban hívjunk össze egy kibővített központi bizottsági ülést, országos pártfórumot, itt vonjuk meg a múlt év május óta végzett munka mérlegét, szóljunk a további felada­tokról és alakítsuk ki programunkat a tanácsválasztásokkal összefüggésben. Előkészítési módja: a megyei pártbizottságok ülésein döntsenek arról, hogy 1000 tag után kit küldenek a kibővített központi bizottsági ülésre. A rövid felhívásszerű akcióprogramot, amit többen igényeltek, és ahogy Grósz elvtárs részéről az összefoglalóban elhangzott, a Politikai Bizottság a márciusi ülé­sen terjessze a Központi Bizottság elé. A következő: a társadalmi megegyezést célzó, azt előmozdító tárgyalásokra bíz­zunk meg két bizottságot. A bizottságokat hívjuk életre, összetételét ne hozzuk nyilvánosságra, csak létrejöttét jelentsük be a közleményben. Előkészítő bizottság­ba: Fejti György, Kótai Géza, Tétényi Pál elvtársakat bízzuk meg. A bizottság tag­jaiként Grósz Károly, Berecz János, Fejti György, Nyers Rezső, Pozsgay Imre elvtársakat bízzuk meg. Döntsünk úgy, hogy a Központi Bizottság a történelmi albizottság anyagának nyilvánosságra hozatalát helyesli. Grósz elvtárs által elmondott megjegyzésekkel, lábjegyzettel, amelyek hozzátartoznak a tanulmányhoz. A politikai tanulságok kezelésére vonatkozó javaslatokkal foglalkozzon a Köz­ponti Bizottság apparátusa, majd a Politikai Bizottság megfelelő időben, úgy gon­dolom, azokat folyamatosan a Központi Bizottság ülése elé kell terjeszteni. A Központi Bizottság bízza meg a Központi Bizottság titkárait, hogy konzultálja­nak a kommunista képviselőkkel a jobb együttműködés, a kívánatos további maga­tartás kialakítása érdekében. Végül kérem majd a KB döntését abban, hogy ha a részletekben döntöttünk, hogy fogadjuk el Grósz Károly elvtárs előadói beszédét és összefoglalóját, hiszen a politikai munkának a továbbiakban ez alapját képezi. Azzal természetesen, az egyéb elhangzott javaslatokkal a Politikai Bizottság rendszeresen foglalkozik, és ar­ról jelenteni fog a Központi Bizottságnak. Ezek után átadom a szót Fejti György elvtársnak. FEJTI GYÖRGY elvtárs: Kedves Elvtársak! Anélkül, hogy a szerkesztőbizott­ság mandátumát a Politikai Bizottság visszavonni javasolta volna, néhány pontosí­tást ajánl a szövegen. Ezeket szeretném röviden ismertetni. Az első bekezdéshez nincs észrevétel. A második bekezdés a következőképpen szólna: ,,A Központi Bizottság helyesli a tanulmány vitára bocsátását, hangsúlyoz­za a további alapos tényfeltáró és kutatómunka folytatásának fontosságát. E munka részeként szükségesnek tartja az 1956-os nemzeti tragédia további tényeken és nem­186

Next

/
Oldalképek
Tartalom