A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

amely a társadalom széles rétegeit érinti, mert például az irányítással összefüggő kérdések — meg vagyok róla győződve —, igazán tömegmozgalmi témakörök nem lesznek. Az egy nagyon fontos, de mégiscsak egy szűk értelmiségi kör szellemi izgalmát válthatja ki, ha jól csináljuk. Tehát nekünk most a hangsúlyt inkább arra kellene tenni, ami a tömegeket érinti és tömegmozgalmat indít, bontakoztat ki. A pártegységről: azt a felfogást fogadom el, hogy a pártegység csak vitában alakulhat és formálódhat, és egy centrum körül kell formálódnia, de ezzel kapcsolatban is az a véleményem, centrumot határozottan nem lehet létrehozni. Pártunk munkában alakul és formálódik, és mindenkinek módot kell adni arra, hogy viszonyát tisztázza ehhez a maghoz. Igaz az a felfogás, egyik legfontosabb teendőnek tartom, nem tudtuk május óta rendezni a viszonyunkat a párttagság és a vezetés között. Itt nem bizalmi válságot érzek, hanem nem egy nyelven beszélünk, mi másképpen gondolkodunk, túlságosan lekötnek bennünket saját magunk gondolatai, saját magunk élményanyagai, és nem törődünk eléggé az emberek napi gondjával. Megértettem azokat a figyelmeztetéseket, amik itt a felszólalásokban már a múltkori KB ülésen is, és most is megfogalmazódtak. Igaz az is, hogy a párttagság nem érti a reformokat, de hát kérem, miért értené, a reform egy sor kérdésében mi magunk nem értünk egyet, a koncepcióban értünk egyet, hogy merre akarunk menni, de hogy hogyan áll ez össze, hogy fog ez összeilleszkedni, abban még nagyon sok vita van. Tehát azt hiszem, hogy vita is marad, mert én nagyon nehezen tudok elképzelni belátható időn belül egy befejezett reformot, ez egy hosszabb ideig fog tartani, tehát azoknak az elemeknek a magyarázatára kell a hangsúlyt tenni, amelyek a szélesebb közvéleményt érintik. Igazat adok annak a megjegyzésnek, hogy a párt belső életével kapcsolatos munkákat fel kell gyorsítani, ennek legkiérleltebb állapotában a platformszabadsággal kapcsolatos anyag van, az rövidesen testület elé kerül. De a többi kérdést is, ami benne van a pártértekezlet után elfogadott munkaprogramunkban, fel kell gyorsítani. Itt szeretnék a pártnál egy szót a PB-ről szólni, majd az egységről még néhány gondolatot külön. Teljes egészében elfogadom azt a javaslatot, s kérem a Központi Bizottság erősítse meg, hogy küldjünk egy munkabizottságot a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság munkastílusának tanulmányozására, a bizottságot vezesse a főtitkár, javaslom, hogy legyen tagja: Pónya elvtárs, Molnár elvtársnő, Horn Gyula elvtárs, Váncsa elvtárs, Katona Imre elvtárs és Boros László elvtárs. A bizottság szánjon rá két hónapot, és a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság munkastílusát tekintse át, tapasztalatait jelentse először a Politikai Bizottságnak, utána pedig közvetlenül jelentsen — a Politikai Bizottság véleményét is figyelembe véve — a Központi Bizottságnak. Úgy éreztem, egység van abban, hogy a többpártrendszer kérdésében a megközelítési módunk az előterjesztésben elfogadható. A vita az kiegészítette megközelítési módunkat, én nem úgy érzem, hogy ránk kényszerítették ezt, ezért azt a megközelítési módot támogatom, hogy aktívan és kezdeményezőképpen mi lépjünk ki ezzel. Valóban van kényszer, de ez olyan kényszer, amit nem kell eltitkolni; az egyik, az élet kényszere, és az élet az nem a ma, hanem a mögöttünk lévő 30—40 év. A másik pedig, hogy mi sem tudunk jobb alternatívát, mint ezt a javaslatot. Nem tudunk jobb alternatívát azoknak a hibáknak és a gyengeségeknek a megelőzésére, amely ellen most már két fordulóban küzdünk, és kétszer jutottunk válságállapotba, 1956-ban meg most. Tehát én azt, hogy meghaladta-e az élet vagy nem haladta 176