A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

gyünk, nem történhetett volna meg. Tehát ezt csak azért mondom, itt nem lehetnek személyes ambíciók és személyes indítékok azt hiszem senkiben, ha a feladatnak ezt a súlyát és szerepét vizsgáljuk és nézzük. Valahogy ebben az egész átmenetben, szemben a korábbi magatartásunkkal, amikor tagadtuk azt, hogy van egy magyar modell, most valószínűleg fel kell vállalnunk a szocializmus építésének egy magyar modelljét, hogy mi azt tudatosan hirdetjük és vállaljuk. Ennek elemi feltétele, hogy a politikai és gazdasági reform ne szakadjon szét. Én a rendet ilyen értelemben értem, és a párt, a kormány kézben tartja ezt a folyamatot, mert mihelyt szétszakad, akkor vagy kiürül, vagy kiürül a politikai intézményrendszer reformja, vagy valóban bekövetkezik az, amit itt a mai vagy a tegnapi vita alapján senki sem akar, hogy egyfajta restaurációs és rendpártiság — ami ennek az országnak a halálát jelentené hosszú távon — visszatérjen és bekövetkezzen. Tehát a gazdasági reform és a politikai reform közötti összhangot tekintem én alapvető feladatnak. A menetrendről. Grósz elvtárs által elmondott menetrend egyfajta elképzelést, a Politikai Bizottságban is több mérlegelést, vitát kiváltó elképzelést tükröz; jó hogy van ilyen, de hozzá szeretném tenni, ez a menetrend vagy annak a betarthatósága rengeteg tényezőtől függ. Függ politikaiaktól és függ gazdaságiaktól is. Azt javaslom, hogy ne mereven ragaszkodjunk ehhez a menetrendhez, mikor mit lépjünk, ez attól függjön, hogy hogyan értékeljük, mikor van a legnagyobb nyerési esélyünk, mert ezt én a taktika és az átmenet lényeges kérdésének tartom, tehát annak, hogy mi ne kiszoruljunk a hatalom gyakorlásából, ne úgy osszuk meg a hatalmat, hogy esetleg lehajtott fővel kelljen az ellenzék soraiba visszavonulnunk. Tehát a legjobb nyerési esélyek gondos mérlegelésétol tegyük függővé a menetrend betartását. Végül 1956-ról szeretnék én is még a vitában elhangzottakhoz kapcsolódóan két gondolatot hozzátenni. Azt, amit jómagam ezzel kapcsolatban a Kamarában mondtam, azt most is fenntartom, és az anyaggal, a bizottság jelentésével összhangban állónak tartom. Pozsgay elvtárs a Politikai Bizottságban, itt is kijelentette, hogy az albizottság jelentésével egyetért, és én nagyon lényegesnek tartom, hogy itt nem személyi vita és nem Pozsgay Imre kérdés kerekedett, hanem egy elvi, tisztázó vitának az első állomásán vagyunk talán [túl]. Helyes azonban, hogy a pártnak ebben a kérdésben kell, legyen álláspontja, de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy történelmünknek ilyen kérdéseiről a nép egészének is van, és lesz is álláspontja. Nagyon fontos, hogy a párt álláspontja és a közvélemény vagy a nép egészének álláspontja az lehetőleg most már közeledjen, és ne széttartást mutasson. A népnek ezt a jogát azt hiszem elvitatni nem lehet. Jó lenne, ha közelítenénk a kettőt, és ezért erre fel kell készülnünk. Fel kell készülnünk a vitákra, fel kell a bizottságnak további vizsgálatokra is készülnie, hiszen azok a nemzetközi összefüggések, amelyekről itt szó volt, azok más megfontolások, amelyek újszerűen hatottak a vitában, azt hiszem tovább pontosíthatják a képet, és segítik ezt a közeledést. Hozzáteszem, 1956 után itt lesz a többi lényeges kérdésnek a tisztázása is. Én igazat adok és egyetértek Berend elvtárssal [sic!]. Nem elég csak egyszer lépni, végig kell gondolni lépéseink következményeit és hatásait, meg kell tervezni az egészet politikailag és szervezetileg is. Visszatérve, 1972-t is értékelni kell. 1956 után az a periódus nem lesz kikerülhető, nem lesz kikerülhető a kongresszus előtti állapotok, az 1984-es időszak, az 1984-es KB határozat értékelése. Ezek nélkül, ezek önkritikus, tisztességes felülvizsgálata nélkül azt hiszem, hogy a platformot és a jövő programját is nehéz lesz megtalálni. 166