A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Hadd olvassak csak fél három mondatot a Nagy Imre-ítéletből, most a kétnapos történeti vita után talán elég furcsán fognak csengeni. Idézem: „Az igazságügyi hatóságok befejezték az eljárást ama személyek vezető csoportja ügyében, akik 1956. október 23-án az imperialisták aktív közreműködésével ellenforradalmi fegyveres lázadást robantottak ki". A másik mondat: „Nagy Imre és legközvetlenebb bűntársai 1955 decemberében titkos államellenes szervezkedést hoztak létre abból a célból, hogy erőszakos úton megragadják a hatalmat és megdöntsék a Magyar Népköztársaságot." A harmadik félmondat: ,,... vezető szerepük volt az 56. októberi ellenforradalmi felkelés előkészítésében és kirobbantásában". Kérem, ez az ítéletből való, én azt hiszem, ez a pár mondat is elég ahhoz — s mindaz, ami két napon át itt szóba került, meg más egyéb, most nem tárgyalandó tények —, hogy kérje fel a Központi Bizottság a Politikai Bizottságot, tekintse át ezt a kérdést, rendelje el a kérdés megvizsgálását. Nagy hiba lenne, ha ránk kényszerítenek ezt a dolgot kívülről utólag, anélkül, hogy mi ezt megnéznénk, hogy vizsgálandó-e a kérdés. Én most csak ezt javaslom: úgy látom, hogy feltétlenül vizsgálandó, de ennél többet most már nem kell mondani, hogy nézzük meg, hogy vizsgálandó-e. Én egyetértek azzal, Pozsgay elvtárs tegnapi fogalmazásával nem szabad bornírt kontinuitásokat vállalnunk. Azt hiszem, ebben a nyolc-kilenc hónapban többet vállaltunk, mint amit szabad lett volna. Nagyon óvatosan, nagyon gondosan kell a folytonosságok és a diszkontinuitások egységét néznünk, de ez a dialektika nem arra szorít bennünket, hogy mindenben vállaljunk kontinuitást, mert akkor valóban reménytelen lenne a párt megújítása. Tisztelt Központi Bizottság! Még két rövid megjegyzést tennék a vitához. Az egyik Veres József elvtársnak a tegnapi felszólalása. Én rendkívül tisztelem Veres József elvtárs álláspontját, rendkívül tisztelem következetes életútját, és hozzáteszem: a korát is, de éppen azért, mert tisztelem, én vitáznék vele. Nem hiszem, hogy a tisztelet itt azt követelné, hogy ne vitázzunk vele. Tudom, az ő állásoontja az, hogy pl. ha ezt az értékelési utat végigjárjuk, akkor szétverjük a pártot. Ő úgy fogalmazott itt, hogy süt az elfogultság ebből a történelmi összefoglalásból. Pozsgay elvtársnak személyes motívumokat kommentált. Én azt hiszem, és egy elég hosszas fejtegetés volt arról, hogy a nemzet kérdésében hogy lett volna hibás mondjuk a párt álláspontja, mikor a vele szembeni erők voltak a nemzetietlenek, és a párt volt 1919-ben is, ami teljesen igaz, csak a két kérdés nem ugyanaz, a nemzeti kérdésben is, mint sok másban, persze hogy nagyon komoly hibák is történtek, és ez egyáltalán nem ellentétes azzal, hogy cselekedetében nagyon fontos nemzeti érdekeket képviselt közben a párt. Én azt hiszem, hogy az, amit ő képviselt itt, az egy olyan merev elutasítása a reális értékelésnek, hogy valóban ez — a Nyers elvtárs kifejezését használom, a fundamentális kommunizmus kifejezését, amit nagyon jónak éreztem, ami egy ilyen pozícióba szorítaná a pártot. És ezzel azért érdemes foglalkozni —, tisztelt elvtársak, mert ennek elég jelentős tömegei vannak ma a pártban. És az is elhangzott tegnap, hogy nem tudunk olyan fordulatokat megtenni — azt hiszem, Fodor elvtársnő mondta —, amiben nem követ bennünket a párt, még akkor is, ha számolunk, hogy persze lehet ezeknél a fordulatoknál és kanyaroknál bizony olyan, aki lemarad, de alapjában mégiscsak arra kell törekednünk, hogy kövessen bennünket a párt [sicí], ezekben a kérdésekben előre akarunk menni. Ezekkel az álláspontokkal vitázni kell. És azzal is — természetesen Veres elvtársnak rendkívül jó a memóriája, ezt tegnap is láttuk, de mindenki beleesik abba a hibába, szükségszerűen, hogy szelektív is a memóriája azért a visszatekintésekben —, és 107