A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

tudom meddig, van mire büszkének lenni a fiataloknak is, csak egyszer már helyre kell állítani, a szennyet és mocskot ki kell vetni. A következő dolog, amiről szeretnék még szólni, és még egyet: az egész sztálinizmusnak az egyik alapja, a párt, amely nélkülözhetetlen eszköze a szocializmusnak, céllá változott. Nagy baj ez. Ha megnézik, hogyan változott öncéllá ez a párt, azt kell megszüntetni, legyen újra olyan eszköz, amit nem lehet nélkülözni. Az egypártrendszernek óriási hibája, hogy a korlátlan hatalmat soha nem tudta megszüntetni. Mitől féltek itt az emberek? Hogy lehet egyszer történelmi szerencséje egy embernek? De jön egy másik, egy harmadik, egy negyedik és újra kezdődhet Ceausescu vagy bármi más. A többpártrendszer ettől megkímélhet benünket. Itt szeretnék viszont ennek a pártnak a legnagyobb tehertételéről mondám valamit. Esterházy Péter nevű író azt írja, hogy csúcsforgalom van a damaszkuszi úton. A fiatalabbak részére szeretném megmondani, hogy a damaszkuzi út volt az, ahol Saulusból Paulus, pogányból keresztény lett. Ennek a pártnak a legnagyobb kárt ma azok okozzák, akik nem mondják meg, hogy tegnap Saulusok voltak, szektások voltak — mert a sztálinizmus túlzás rájuk —, hanem ma megpróbálnak ultrareformer demokrataként egy mondattal sem összekötve a múltjukkal [sic!]. Ezért megvetnek bennünket az emberek, nem tisztelnek bennünket. Hruscsov mondhatta azt, hogy féltem, mert az életét féltette. Mit mondhat az, aki most elhallgatja, hogy mit mondott három éve meg négy éve? Féltettem a funkciómat, rebegheti? Nem elég az embereknek ez. Azt hiszem, hogy nekünk ezektől kellene megválni. A középkor alkonya után, és a mareneusoknál, akik zsidóból lettek kereszténnyé, és visszatértek, a legangyobb félelem az volt, hogy az úr őrizzen az újhitűek, a neofiták dühétől. Sok ebben a pártban a neofita. Nagy könnyebbség lesz, ha a párt ezektől meg tud válni. Azt hiszem, itt kellene talán megnyugtatni őket. Van József Attilának egy verse, hogy „Nyugtasd a gazdagok riadt kis lelkét, a forradalom forrást kutat, nem vért itat." Nyugtasd a tegnapi szektások riadt kis lelkét, hogy a demokrácia nem fogja tönkretenni őket, van útjuk, de nem kell nekik feltett kézzel egyszerre a fő reformerekké válni. Meg vagyok győződve, ha ebben lehetne itt valamit csinálni, az nagy dolog lenne. A következő dolog, amit szeretnék itt mondani: véleményem szerint feltétlenül szükséges, hogy olyan Politikai Bizottság legyen, ahol elemi kollegialitás van. Platformszabadság ide vagy oda, kell legyen, de az, hogy amiben megállapodnak, azt másnap is tartsák. Ez nélkülözhetetlen. Ez megvan minden olyan általam ismert burzsoá pártban, a szociáldemokrata pártban, ahol nyílt és hivatalos frakciók vannak, ott is. Kérem, gondolják meg, hogy nem kellene-e ebben már valaminek történnie? A gazdaságról szeretnék valamit mondani. Ötszáz év óta, mondják, a legkedvezőbb nemzetközi helyzetben van az ország, ugyanakkor olyan függő viszonyban van, amiben soha nem volt — mindenhonnan. Nem volna jó, ha ebben a gazdaságban, amiben mi vagyunk, itt most a politikával még rongálnánk is. Állítom Önöknek, hogy a Szovjetunióhoz való hűség — ha úgy tetszik, vagy barátság, vagy hívhatják bárminek —, hogy ne legyen szovjetellenesség, nemzeti érdeke ennek az országnak. Finnországban Kalevi Sorsától Koivistóig mindenki elmondta, hogy ott van egy nemzeti összefogás, minden párt benne van: a Szovjetunióval a barátság szellemében vannak. Miért ne tudnánk ezt mi is, ennek a szellemében megcsinál101