A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

amelyek az utóbbi 15—20 esztendőben bekövetkeztek. Erről több ízben beszéltünk már, de a végrehajtása ennek nemigen következett be. Én nagyon fontos munkának tartom azt, amit a történészek magukra vállaltak, hogy tudniillik megvizsgálják a magyar történelem fehér foltjait, és azt gondolom, hogy az nagyon hasznos munka volt, de az utóbbi 15—20 esztendő vizsgálatával, mintha kicsit elkéstünk volna, vagy hátrányban vagyunk. Ezt jó lenne mindenképpen pótolni, mert enélkül nemcsak hogy tiszta képünk nincs az utóbbi 15—20 esztendőről se, de ugyanakkor nem tudnánk megbízható, szilárd alapokat teremteni a további munkánkhoz sem, ha nem tudjuk, milyen helyzetbe is kerültünk, és min, hogyan kellene változtatni. Ezzel hosszabb ideje foglalkozunk, és itt törjük a fejünket, vitatkozunk azon, hogyan tudnánk kikerülni ebből a helyzetből a szocializmus, ismétlem, a szocializmus fejlődésének a biztosításával. A javaslatom tehát az volna, hogy a pártértekezletig vagy kongresszusig feltétlenül végezzük el azt a munkát, amit elénk állít az utóbbi 15—20 esztendő. Mire gondolok itt én elsősorban? Arra, hogy nézzük meg, mik idézték elő ezt a helyzetet. Én elsősorban arra gondolok, hogy a párt demokratikus fejlődése megtorpant egy bizonyos időpontban, a kollektív vezetés helyett a szubjektivizmus kezdett a vezetésben uralkodóvá válni. Az ipari fejlődésünk helyzetét nagyon komolyan meg kellene vizsgálni; azt is, hogy ez az adósságállomány hogy halmozódott fel az ország gazdasági életében. Aztán mi okozta azt, hogy a gazdasági reform bevezetését nem követte az állami intézmények, az állami intézményrendszer reformja, szükségszerű reformja. Feltétlenül meg kellene vizsgálni, hogy mik idézték elő, szinte azt mondhatom, hogy katasztrofális káderhelyzetünk alakulását. Ezeket a kérdéseket feltétlenül fel kellene tárni őszintén, és odavinni a pártkonferencia elé. A másik dolog, amit röviden megemlítenék, hogy addig is nagyon komolyan kellene foglalkozni azzal, hogyan tudnánk azt a helyzetet megváltoztatni, hogy defenzívába kényszerülve bizonyos engedményekre kényszerüljünk: hogyan lehetne mégis biztosítani azt, hogy a többpártrendszer viszonyai között, ami nem teszi feleslegessé, sőt még inkább szükségessé teszi, hogy a pártban egység legyen, hogyan tudnánk ezt az egységet tovább biztosítani. Világos dolog, hogy amit itt felvetettek, nem helyes dolog, hogy itt megállapodunk valamiben és amikor itt hagyjuk az üléstermet, más álláspontot képviselünk. Az sem helyes, hogy nagyon fontos kérdésekben a vezető testületek tudta nélkül fontos nyilatkozatok hangzanak el. Engem meglepett például, amit Grósz elvtárs közölt, hogy még a kiutazásról sem tudtak Pozsgay elvtárs esetében, és nem akárhol nyilatkozott ilyen kérdésekben. Ez meglepett engem, és tényleg az ország lakosságát is abból a szempontból, hogy a Szabad Európánál nyilatkozott. Lehet, hogy van ennek valami előnye is, haszna is, de természetes dolog, hogy ilyen meglepő formában főleg a közlésben, a tájékoztató eszközök közléseiben is különböző értelmezést kaptak bizonyos kérdések, nagyon meglepik az ország lakosságát. Úgyhogy én azt javasolnám tehát, és ezzel be is fejezem, hogy a Központi Bizottság határozzon úgy, hogy kezdjük el az utóbbi 15—20 esztendő komoly vizsgálatát abból a szempontból, milyen irányba fejlődtek a dolgok, hogyan következett be a jelenlegi helyzet. Én azt gondolom, hogy ebben a munkában a Központi Bizottságnak azok a tagjai is segítséget tudnának nyújtani, azoknak, akik ezzel közvetlenül foglalkoznak, ahogy a maguk véleményét, ismereteit, tapasztalatait rendelkezésükre tudják bocsátani [sic!]. Köszönöm szépen. 1018