A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

az azt is említse meg, hogy melyik tételével, milyen konkrét mondanivalójával nem ért egyet, mivel van vitája, mert ez a felvetésekből számomra nem derült ki. Mint ahogy az sem derült ki, hogy a Magyar Távirati Iroda egymással ellentétes különböző dokumentumaiból ki melyiket olvasta. Köszönöm szépen. BERECZ JÁNOS elvtárs: Köszönöm szépen Nagy elvtárs. Következik Vajda György elvtárs, utána Devcsics Miklós. VAJDA GYÖRGY elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Nagyon röviden én is csatlakoznék a kongresszust javasolókhoz. Úgy érzem, hogy ez a szenvedélyes vita, ami ennek a hátterében van, a politikai vezetéssel szembeni elégedetlenséget tükrözi. Miután a pártban a hangadó körök — és úgy tűnik, hogy a szervezetek jelentős része — a kongresszus mellett tört lándzsát, én javasolom, hogy ebben a kérdésben tegyünk eleget ennek az igénynek. Egyúttal azt is javasolom, hogy ezt a pártválasztmány-dolgot is fogadjuk el. Racionálisnak tűnik egy ilyen páltparlamentnek a létrehozása, amely fölött egy kis létszámú, mintegy 30 fős Központi Bizottság gyakorolja egyben a Politikai Bizottság és a Központi Bizottság szerepét [sic!]. Elnézést, a hierarchiát rosszul strukturáltam. Bevallom, hogy amikor ezt az egész kérdéskört elkezdtem tanulmányozni, a mintegy ezer évvel ezelőtt lezajlott vita, a homousion; a homoiusionról ötlött föl bennem, és részben azért is, mert úgy tűnik, hogy mi is mintha ezen az ,,i" betűn vitatkoznánk akkor, amikor a szervezést, a választás módját, a technikai kérdéseket hosszasan elemezzük, és a tartalmi kérdésekről jóformán egyáltalán nem beszélünk. Én úgy érzem, hogy a kritikus kérdés pedig ez, és ebben eléggé el vagyunk késve. Úgy gondolom, arra is fel kellene figyelnünk, hogy ezekben a dolgokban egyre inkább hangulatok, indulatok, érzelmek válnak meghatározóvá, és a józan ész mintha teret vesztene. Ennek a józan észnek, az értelemnek szeretnék itt figyelmet ajánlani a Központi Bizottságban, mert nagyon félek attól, hogy ahol ez háttérbe kerül, ott nagyon nagy bajok várhatók. Úgy érzem, hogy ez a józan ész a párton belüli helyzetben sem nyilvánul eléggé meg. Elég nagy a tanácstalanság, mondhatnám, hogy teljes a tanácstalanság a pártban, hogy kik vagyunk, hová megyünk, mit akarunk, és én őszintén meggyónom magamról is, nem mindig tudom, hogy tulajdonképpen hová is akarok tartozni. A kérdések tisztázásához a Központi Bizottság sem, és a Politikai Bizottság — mint testület — sem ad elég anyagot és [főként — és egyre inkább — a személyek közötti szimpátia,] unszimpátia osztályoz. Egyre többször tapasztalható, hogy a vezetők személyes helyzetük, vagy jövőbeni érvényesülésük alapján szabják meg a mozgásukat. És ez egyáltalán nem megnyugtató helyzet. Úgy érzi az ember, hogy elsősorban a reformkörök igyekeznek valahogy a kiutat megkeresni, de náluk pedig az a türelmetlenség, az a hangvétel, hogy egyedül ők az igazság letéteményesei, távoltartást alakít ki, ugyanakkor a másik póluson, balról, rövidlátó, [az ország] és a világ helyzetét megítélni nem képes nézetek ugyancsak nem adnak a tájékozódáshoz sokat. Felmerül az emberben a kérdés, hogy ilyen zavaros helyzetben, amikor nem elvek, hanem személyek tekintélye, szubjektív nézetek szabják meg azt, hogy hogyan alakulnak a gondolataink, képesek leszünk-e tartást adni, tartalmat adni egy kongresszusnak, meg tudjuk-e állítani azt a nagyon radikális szétfoszlást, szétmorzsolódást, ami a pártban zajlik. És nekünk ezt a pártban látni kell, hogy zajlik. 1003