A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

teljesen egyetértek. Azért is értek ezzel egyet, mert Nagy Imre személyisége, Nagy Imre tevékenysége — nem a mai fejjel csupán —, hanem az akkori politikai szituációban, az akkori Alkotmány értelmezése alapján sem szolgálta meg azt a sorsát, ami osztályrészéül jutott. Éppen ezért én alapvető fontosságúnak tartom, hogy ezt az ügyet végigvigyük, méghozzá politikai igazságot szolgáltatva, mert én nem akarom — és félreértés ne legyen —, a magam részéről nem akarom a főügyészséget befolyásolni; attól függetlenül nekem véleményem lehet a főügyészségről, mint magyar állampolgárnak, de mindazok alapján, amely anyagok rendelkezésünkre állnak, egyértelmű Nagy Imre sorsának igazságtalansága. Mert enélkül, ha ezt nem tesszük meg [sic!], akkor mindaz, amit a megújulásról mondunk, meg a múlttól való, a múlt rossz dolgaitól való elhatárolódásunk, csak üres szavak maradnak. Nagyon lényegesnek tartom azt is, ezt hangsúlyozzuk mindenütt, itt megbékélésre hívunk, méghozzá olyan megbékélésre, amely kizárja a tetemrehívást. Hadd mondjak még ezzel kapcsolatban valamit. Kétségkívül tény — és nem személyeskedek, ezért nem is fogok neveket mondani —, hogy voltak, akik kötelességüket teljesítették, voltak, akik ezen kötelességüket túlteljesítették azokban az időszakokban vagy azokban az eseményekben, ilyen vagy olyan formában. Ma nem ezeknek a számonkérésére van szükség. Ezt azért is fontosnak tartom az általános politikai helyzet szempontjából, mert nagyon sokan vannak azok egyfelől, akik ma nagyobb reformerek, mint valaha voltak, többen vannak ebben a teremben, akik akkor is felemelték a szavukat, amikor ez nem volt éppen dicséretes, vagy legalábbis nem járt érte dicséret, de azért meg kell mondanom, hogy mindannyian, egyikünket sem kivéve, mi is szolgáltuk mindannyian a rossz politikát. Kivétel nélkül. Mert ha nem akartuk volna szolgálni, akkor akár pártapparátusbeli, akár más tisztségeket is fel kellett volna ajánlani. Tehát itt a tetemrehívásra vagy a felelősségre vonásra gyakorlatilag, akik részt vettek ennek a politikának a szolgálatában, ezek mind alapot adnának erre. Ilyen úton nem lehet haladni. Sem azon az úton, hogy akarok, de csak félig-meddig, igazságot szolgáltatni, sem azon az alapon, hogy elindul egy boszorkányüldözés vagy tetemrehívás. Köszönöm szépen. BERECZ JÁNOS elvtárs: Köszönöm szépen. Én azt javaslom elvtársak, hogy a napirendet tárgyaljuk meg. A különfélék között van egy külön ... HORN GYULA elvtárs: Berecz elvtárs, ne haragudjál, itt többen felvetették a Nagy Imre-ügyet. Erre reagálni lehet. BERECZ JÁNOS elvtárs: [Jó, hát] persze [lehet]. Csak van erről a kérdésről egy külön napirend. Nagy Imre elvtárs következik, utána Vajda György elvtárs. NAGY IMRE elvtárs: Kedves Elvtársak! Úgy látszik, most már nemcsak a Magyar Nemzetben szólítanak fel névváltoztatásra, hanem a helyzet is produkál ilyen szituációkat. De hát a napirendhez szeretnék hozzászólni. Nekem is meggyőződésem, hogy kongresszusra van szükség. Az eddigi hozzászólások alapján úgy érzem, hogy a kérdés el is dőlt a központi bizottsági ülés vitájában. Mindegy milyen érvelést mondunk közvetlenül emellé, azért mert olyan feladatok vannak, amit a pártértekezlet nem tud ellátni, vagy azért, mert a tagság meghatározó és hangadó köreinek jelentős része ma kongresszust akar. Ami biztos: a kisebbik rossz ma a múltkori döntést felülbírálni és új döntést hozni. A dolognak azonban van tanulsága, és engem a döntés megváltoztatása mellett elsősorban ez 1000