Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár III. (1411–1412) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 22. Budapest, 1993)

lent oklevelekről készített regeszták, továbbá nyomtatásban meg nem jelent oklevélről készített kivonatok száma több ezer. Ezek várják, hogy a munkálatok elérkezzenek az 1421. évig. 1978 szeptemberében Varga Jánosnál, az Országos Levéltár főigazgatójánál tartott megbeszélésen Mályusz Elemér bejelentette, hogy ő a Diplomatikai Levéltár anyagával lényegében elkészült, csupán a 84754. számnál magasabb jelzetűeket nem nézte át maradéktalanul; a III. kötet számára nyomtatásban már megjelent oklevelekről készített 7123 darab kézzel írt regesztája gépelhető; a zömmel Fekete Nagy Antal, kisebb részben Oszvald Arisztid, Baraczka István (pozsonyi Protocollum actionale), majd Engel Pál által készített kivonatok kollacionálását rövidesen befejezi; feladata még az Országos Levéltárban fotómásolatokban meglevő, vidéken és külföldön őrzött oklevelek feldolgozása. (Kollacionáláson értendő az oklevél elolvasása, majd a kivonat névalakjainak és szövegidézeteinek összeolvasása, valamint a tartalom ellenőrzése.) Mályusz Elemér idézett tanulmányának megírásakor még úgy tervezte, hogy a III. kötet kéziratát ő fejezi be, munkáját azonban csak kis részben tudta elvégezni, mert ebben előbb szemének romlása, majd látásának átmeneti elvesztése megakadályozta. Sikeres szemműtétje után, amikor visszanyerte látását, majd minden idejét és energiáját az 1437—1457 közti korszak történetének a tízkötetes magyar történet részére való megírása kötötte le. E nehézségek láttán indíttatva éreztem magamat, hogy a III. kötet munkálataiba közvetlenül is bekapcsolódjam. Ennek első lényeges lépése volt, hogy az Országos Levéltár — a rendelkezésre álló pénzügyi támogatásoktól függő részletekben — megvásárolta Mályusz Elemértől a III. kötet addigi teljes kéziratát, a regesztákat és a kollacionált kivonatokat legépeltette és a gépiratot összeolvastatta, majd a munkát az 1411—1414. évekre koncentráltuk, hogy a Mályusz Elemér által három részkötetre tervezett kötet első darabja minél előbb elkészüljön. Az átvett kézirat legépeltetése és elrendezése után — immár az addigi teljes kézirat birtokában — előbb a Diplomatikai Levéltár, majd a Diplomatikai Fény képgyűjtemény időrendi mutatólapjai (kék cédulák) alapján 1987-ben kikerestük azokat a DLés DF-számokat, amelyek nem fordultak elő a megvásárolt és legépeltetett kéziratban. Az így kikeresett okleveleket elsősorban keltezésük alapján összevetettem a kézirattal. Ha kiderült, hogy a kikeresett szám egy, az eredeti alapján készült kivonat vagy regeszta eredetijének másolata, ezt figyelmen kívül hagytam; ha egykorú másodpéldány (par) vagy későbbi, de 1526. augusztus 29. előtti, átírás került a kezembe, ennek adatait a regeszta, illetve a kivonat végén lévő leírásba illesztettem. Ha az oklevél semmiféle módon nem szerepelt a kéziratban — vagy azért, mert Mályusz Elemér azt bármi oknál fogva nem látta, vagy mert mint közlésre érdemtelent kihagyta —, el kellett döntenem, készüljön-e abból kivonat vagy sem. Mályusz Elemér oklevél- és adatszelektálási szempontjait hivatkozott tanulmányában röviden így foglalta össze: „Minden oklevél fontos, amelynek van társadalmi mondanivalója." (940. lap.) Fejérpatakyra hivatkozott, aki az ő értékelése szerint „nem egyszerű oklevélhalmazt látott anyagában, amelyet majd a reménybeli kutatók értékesítenek, hanem egy korszak lényegének megismerésére ösztönző, a megértést mintegy kikényszerítő forrást ... ő a szövegekben azt kereste, ami hozzásegít az ezernyi részletadatból összeálló szintetikus kép megfestéséhez". — Bár Fejérpataky