Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)

Előszó

Új források feltárása mindenkor terhes és háládatlan feladat volt, s az is marad. Érthető tehát, hogy a történelemkutatásnak ez a teendője kevesebbeket vonz, mint a társadalmi elismerést is hozó rendszerezés vagy a munkamódszerek látványos javítása. A történettudomány továbbfejlődése azonban csak akkor biztosítható, ha a rendszerezés, az értékelés szempontjainak és a munkamód­szereknek a jobbításával párhuzamosan a tényanyag, a források köre is állan­dóan bővül. Elmaradt forrásbázison nem virágozhat fejlett rendszerező munka, mert a résztevékenységek közötti összhang megbomlása a történetkuta­tás egészére hat fékezőleg. A forrásfeltárás, a módszerek, a rendszerezés-érté­kelés párhuzamos tökéletesítése előfeltétele a történetírás egyenletes fejlődé­sének. Közismert megállapítások ezek, mégsem felesleges emlékeztetni rájuk az erdé­lyi középkorkutatással kapcsolatosan. Az erdélyi medievisztika korszerűsödésé­nek ugyanis egyik komoly akadálya az itteni forrásanyag feltárásának elmara­dottsága. Jóllehet Erdély Romániának középkori forrásokban leggazdagabb tája, a közzététel ebben a vonatkozásban éppen csak az első lépéseknél tart. Amíg Moldva és Havasaifölde középkori okleveles forrásait a XVII. század elejéig szinte hiánytalanul közölték, tehát nyomtatásban kutathatók, Erdély anyagának csak elenyésző töredéke látott napvilágot. Fokozza a nehézségeket, hogy az iratok eredetiben sem tanulmányozhatók könnyűszerrel, mert a fennmaradt anyagnak legalább kétharmad részét nem a belföldi levéltárak őrzik. Mindezek következményeként alakulhatott ki az az áldatlan helyzet, hogy az erdélyi közép­kor otthoni kutatói a fennmaradt tényanyag töredékének az ismeretére alapozva végzik munkájukat. A romániai magyar nemzetiség történészei különlegesen is érdekeltek Erdély középkori forrásanyagának feltárásában, hiszen enélkül saját népük régebbi múltjának tisztázásában sem léphetnek előbbre. E kötetek szerzője úgy érezte, hogy az a tiszteletet parancsoló munka, amelyet a magyar történészek sok évszá­zad óta végeznek Erdély forrásainak közzététele érdekében, a mai nemzedéket is kötelezi, vegye ki a részét a fenti halaszthatatlan feladatokból. Az erdélyi szászok az Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen folyamatosan megjelenő köteteivel egy évszázad óta nemcsak saját nemzetiségi töténetírásuk­nak szolgálnak, hanem elősegítik az erdélyi románság és magyarság múltjának ELŐSZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom