Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)

Előszó

Új források feltárása mindenkor terhes és háládatlan feladat volt, s az is marad. Érthető tehát, hogy a történelemkutatásnak ez a teendője kevesebbeket vonz, mint a társadalmi elismerést is hozó rendszerezés vagy a munkamódszerek látványos javítása. A történettudomány továbbfejlődése azonban csak akkor biztosítható, ha a rendszerezés, az értékelés szempontjainak és a munkamódszereknek a jobbításával párhuzamosan a tényanyag, a források köre is állandóan bővül. Elmaradt forrásbázison nem virágozhat fejlett rendszerező munka, mert a résztevékenységek közötti összhang megbomlása a történetkutatás egészére hat fékezőleg. A forrásfeltárás, a módszerek, a rendszerezés-értékelés párhuzamos tökéletesítése előfeltétele a történetírás egyenletes fejlődésének. Közismert megállapítások ezek, mégsem felesleges emlékeztetni rájuk az erdélyi középkorkutatással kapcsolatosan. Az erdélyi medievisztika korszerűsödésének ugyanis egyik komoly akadálya az itteni forrásanyag feltárásának elmaradottsága. Jóllehet Erdély Romániának középkori forrásokban leggazdagabb tája, a közzététel ebben a vonatkozásban éppen csak az első lépéseknél tart. Amíg Moldva és Havasaifölde középkori okleveles forrásait a XVII. század elejéig szinte hiánytalanul közölték, tehát nyomtatásban kutathatók, Erdély anyagának csak elenyésző töredéke látott napvilágot. Fokozza a nehézségeket, hogy az iratok eredetiben sem tanulmányozhatók könnyűszerrel, mert a fennmaradt anyagnak legalább kétharmad részét nem a belföldi levéltárak őrzik. Mindezek következményeként alakulhatott ki az az áldatlan helyzet, hogy az erdélyi középkor otthoni kutatói a fennmaradt tényanyag töredékének az ismeretére alapozva végzik munkájukat. A romániai magyar nemzetiség történészei különlegesen is érdekeltek Erdély középkori forrásanyagának feltárásában, hiszen enélkül saját népük régebbi múltjának tisztázásában sem léphetnek előbbre. E kötetek szerzője úgy érezte, hogy az a tiszteletet parancsoló munka, amelyet a magyar történészek sok évszázad óta végeznek Erdély forrásainak közzététele érdekében, a mai nemzedéket is kötelezi, vegye ki a részét a fenti halaszthatatlan feladatokból. Az erdélyi szászok az Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen folyamatosan megjelenő köteteivel egy évszázad óta nemcsak saját nemzetiségi töténetírásuknak szolgálnak, hanem elősegítik az erdélyi románság és magyarság múltjának ELŐSZÓ