Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)
A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG
el, valószínűleg 1469 folyamán. Legalábbis ez év április 22-én még őt mondják prépostnak, de 1470. január 28-án már néhainak nevezik, és 1471. május 7-én László nevű személy tölti be ezt a méltóságot. 242 Rápolti Gothárd távozása után, az V. László halálát (1457. november 23.) és Mátyás királlyá választását (1458. január 24.) követő átmeneti viszonyok között Kolozsmonostoron az apáti tisztség betöltésénél a szerzeteseknek sikerült ismét érvényesíteniök a kánoni választás elvét. Talán a rendi káptalan előbb András fráter borsmonostori apátot bízta meg, hogy vikáriusként és generális provisorként vezesse Kolozsmonostor ügyeit, amíg az ottani szerzetesek apátot választhatnak, és választásukhoz megszerezhetik a király jóváhagyását. 243 Minderre 1458 őszén kerülhetett sor. Ettőf fogva emlegetik ugyanis Kolozsmonostor apátjaként Lukács frátert. 244 Őt hihetőleg azzal a szerzetessel azonosíthatjuk, aki 1453 óta szerepelt ezzel a névvel a konvent tagjai között. Lukács apát említésre méltó eseményeket nélkülöző, rövid működésének valószínűleg a halál vetett véget talán 1460 elején. Ekkorára azonban már megszilárdult Mátyás uralma, és ismét a király érdekei érvényesültek a megürült tisztség betöltésében. 1460 tavaszán Mátyás Kolozsmonostor birtokaival viszonozta orvosa, a boroszlói Gorzeres Mátyás fia Bertalan szolgálatait. Az Anjouktól kezdve szokás volt, hogy a királyi orvosokat egyházi javadalmak átengedésével jutalmazzák. 245 Az új gubernátort a konvent csak kényszerűségből fogadta el vezetőjének, de valójában — amint ennek rövidesen hangot is adott — bitorlónak tekintette, aki a közösség szabályainak megsértésével ült a nyakukra. 246 Ezt az eredendő ellenszenvet a tájékozatlan gubernátor tovább fokozta a konvent anyagi érdekeit sértő, balkezes intézkedéseivel, amelyek a monostorral évtizedek óta perlekedő kolozsváriaknak kedveztek. 1460. július 8-án, a bortermelés fokozásának reményében, Bertalan gubernátor mentesítette a kolozsváriakat az apátság birtokain telepített szőlőik után hegybér címén holdanként járó egy talentum viasz és három holdanként járó egy arany forint, valamint a borkilenced fizetése alól. Csupán bortizedet követelt tőlük, amint ezt a polgárok már régen szerették volna. 247 Ezen az engedményen vérszemet kapva, a kolozsváriak alkalmasnak látták az időt, hogy a Kajántó körüli, évtizedes határvitájukat is kedvezően rendezzék az előzményeket nem ismerő gubernátorral. Bepanaszolták tehát a monostor új birtokosát Szilágyi Mihály kormányzónál, és megegyeztek vele, hogy a határ megállapítását Geréb János alkormányzóra bízzák, aki azonban a kolozsváriak pártján állott. 248 Geréb — a polgárok esküje alapján — valóban a városnak ítélte a Tölgyespataka melletti vitás határrészt. Emiatt András és Péter fráter a konvent, valamint az 242 KmJkv 1873., 2034—2035. sz. — Ub VI. 390, 495. — DL 61050. 243 KmJkv 1295. sz. 244 KmJkv 1320., 1335. sz. 245 MÁLYUSZ: Egyházi társadalom 198—200. 246 DL 28847—28848. 247 KvOkl I. 207—208. — KmJkv 1455. sz. 248 DL 28844.
