Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)

A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG

Szintén előkelő kolozsvári patrícius sarj volt utódja, Schleuning Gergely, akit Antal apát 1449-ben alkalmazott hiteleshelyi nótáriusként, miután hazatért a bécsi egyetemről, ahol 1445-től fogva tanult. Ott szerezte meg magának az egyházjog és a szabad művészetek borostyánosa címet.

223 Élete végéig Antal szolgálatában maradt. Ennek halálát követően, befolyásos rokonsága segítségével, a kolozsvári gazdag plébániát nyerte el. Itt működött 1481-ig, amikor visszavonult. 1453-tól kezdve a királyi káplánok kiváltságait is élvezte, és címert is szerzett magának.

224 Címerének bizonysága szerint, ő építtette Kolozsváron a plébániaház földszintjét, boltoztatta a Szt. Mihály-templom régi tornya alatti kápolnát, amelyet ki is festetett. A falképen önmagát is megörökíttette térdelő pap alakjában.

225 Antal apát hosszú és a monostor életét döntően alakító tevékenységének a halál vetett véget 1451 alkonyán. Ez év október 12-én még szőlőt adott el a monostori határon Bewlhen Márton kolozsvári polgárnak, hihetőleg egykori jegyzője rokonának. A következő év januárjában azonban már nem Schleuning, hanem új jegyző vezeti a hiteleshely protocollumát, annak bizonyságaként, hogy Kolozsmonostor más apáturat kapott.

226 Az első gubernátorok Minél gazdagabb volt egy monostor, annál inkább kaptak rajta az egyházi és világi vezető réteg tagjai. A királyi főkegyurak pedig a XV. század közepétől kezdve az apáti méltóság betöltésében gyakran arra sem voltak tekintettel, hogy jutalmazott hívük bencés szerzetes vagy legalább papi rendű személy legyen. Ha a megadományozott nem volt a rend tagja, nem apátnak, hanem gubernátornak vagy kommendátornak nevezték, de ezek jogköre teljesen azonos volt a szerzetes apátokéval. Hatáskörük tehát nemcsak a birtokok kezelésére, haszonélvezetére terjedt ki, hanem a szerzetesi közösség életének legbelsőbb kérdéseire, így lelki életére is. Teljesen a gubernátortól függött, hogy a szerzetesek létszámának csökkentésével, a templomi szertartások és az épületek elhanyagolásával növeli-e vagy sem saját jövedelmét, gondját viseli-e a kommendába kapott intézmény javainak, birtokainak, vagy pedig elprédálja azokat. Persze akadt olyan javadalmas is, aki tiszteletben tartotta a kommendával kapcsolatos előírásokat. Az ilyen vezetők alatt változatlanul továbbfolyt a szerzetesi közösség élete. A gubernátorok többsége azonban elsősorban saját hasznát kereste, minél több jövedelmet igyekezett magának kisajtolni az adományul nyert javadalomból, és ezzel a 1 223 KmJkv 667. sz. — TONK: i. m. 234. 224 KvOkl I. 188—189. 225 BALOGH JOLÁN: AZ erdélyi renaissance. I. Kolozsvár 1943. 197. 220 KmJkv 984., 1001. sz. — ErdKLt 710. sz. (DF 277521.) — DL 28839—28840.