Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)
A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG
Ezeket az igénytelen és többnyire gondatlan kiállítású iratféleségeket sokáig nem tekintették jogbiztosító erejűeknek, nem sokra becsülték, és éppen ezért nem is őrizték meg őket. Legnagyobb részük nem sokkal létrejöttük után veszendőbe ment. A XVI. század elejétől fogva azonban a hitelesség jegyeit nélkülöző hiteleshelyi iratoknak is növekedőben volt a becsülete. Lassanként a szignatúrákat is kezdték megtartásra érdemes jogbizonyítékoknak tekinteni. Például 1538ban kolozsvári polgár a konventi levéltárban található szignatúra hiteles formában való átíratásával bizonyította egy szőlőhöz való jogát. 38 Ilyen iratok az oklevelezés rendjén legnagyobb számban a XV. század második és a következő század első felében keletkeztek. Használatuk talán a szekularizációt követő időszakban, tehát 1556—1575 között szűnt meg, amikor a konvent csak átiratokat adott ki saját régi anyagáról, de új bevallásokat nem vett fel. Oka pedig Kolozsmonostoron is ugyanaz lehetett, mint Leleszen: A világi alapokon újjászervezett hiteleshely requisitorai visszatértek ahhoz a régebbi és egyszerűbb megoldáshoz, hogy egyenesen a protocollumba fogalmazták a kiadandó okleveleket. 39 A középkori írásgyakorlat következetlenségeit ismerve, bizonyosak lehetünk felőle, hogy bevallásokról külön lapokra akkor is vettek fel elvétve jegyzeteket, amikor ezeket általában regisztrumba írták. Használatuk azonban csak abban az ütemben vált gyakoribbá, ahogyan a szignatúrák kiszorultak a regisztrumokból. Ez a folyamat Kolozsmonostoron 1450 után észlelhető. Nem a véletlen játéka tehát, hogy éppen az 1460-as évektől fogva maradtak fenn a konvent levéltárában külön lapokra írt szignatúrák, a korábbi időkből pedig nem ismeretesek ilyenek. Az is gyakori lett ezután, hogy az egy időben tett különböző bevallásokról egyetlen papírlapra vegyenek fel jegyzeteket. 40 A szignatúrák általában hanyag és egyenetlen szövegezésüek voltak. Néhány odavetett emlékeztető szóból, névből álló jegyzetek mellett találunk olyan részletes feljegyzéseket, hogy nehéz eldönteni, vajon szignatúrával vagy már fogalmazvánnyal van-e dolgunk. A két iratféleség közötti határvonal idők múltával egyre inkább elmosódott. A szignatúrákat a fogalmazvány megszerkesztése után, a fogalmazványokat pedig a letisztázás, illetve a regisztrumba való bevezetés után többnyire áthúzták, és mint felesleges, értéktelen holmit eldobták. Arra is idézhető azonban példa, hogy nem minden fogalmazványt vezettek be a regisztrumba, hanem magát a lapot őrizték. 41 Az ilyeneket később befűzték, sőt beköttették a megfelelő évbeli jegyzőkönyvbe. Egyesek máig ott találhatók, mások a XVIII. századi levéltárrendezések során vagy még később kihullottak onnan és különálló oklevelekként tartják nyilván őket. 42 A jelentés (relatio) fogalmazványát olykor hozzávarrták a parancslevélhez (mandátum) és úgy őrizték. 43 A fogalmazványlapok általában éppen olyan gondatlan kiállításúak, mint a szignatúrák. Igényesebb nótáriusok 38 KmJkv 4628. sz. 39 KUMOROVITZ: i. m. 23. 40 DL 26792, 26850, 26927, 26931, 27086, 27097. 41 KmJkv 2763., 2766. sz. 42 KmJkv 672., 1944., 2336., 4267., 4429., 4626., 4885. sz 43 KmJkv 1590., 1604., 1675., 3586. sz.
