Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)
A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG
lom kiváltságai, saját vezető szerepe és jövedelmei felett. Egyidejűleg nagyúri mecénások módjára építkezésekkel igyekezett nevét megörökíteni: feliratok és címere elhelyezésével hívta fel az utókor figyelmét magára és alkotásaira. A Kolozsmonostor kancelláriájából induló értelmiségiek közül azonban legtöbbre kétségtelenül Barcsai Pál magister vitte. 136 Az akkor még teljesen ismeretlen Hunyad vármegyei kisnemes származék 1485-ben kezdte pályáját a konventben, és egy évtized alatt itt sajátította el az erdélyi hivatali írásosság minden csínját-bínját. Már úgy látszott, hogy itt éli le a hiteleshelyi nótáriusok szokott életét, amikor jó szerencséje összehozta Geréb Péter országbíróval, aki talán erdélyi szakértőként, magával vitte az ügyes fiatalembert budai kancelláriájába. 137 Geréb távozása után utóda, az erdélyi vajdaság kormányzásával is megbízott Szentgyörgyi Péter szintén az országbírói hivatalban tartotta Barcsait, aki a fővárosban Werbőczy István oldalán az országos politika kérdéseibe is beletanult. Az a tisztviselő, akit az országbíró vajda erdélyi kancelláriája élére 1507 elején visszahozott, már nem ugyanolyan szabású ember volt, mint aki 1497-ben Budára felment. Ezt ő maga még a névhasználatával is kifejezésre juttatta. Amíg ugyanis korábban Dévai vagy Kisbarcsai Pálnak neveztette magát, hazatérte óta következetesen az Erdélyben jó csengésű Barcsai nevet használta. Ekkor ugyanis már a neve, vagyona és társadalmi helyzete egyaránt megvolt ahhoz, hogy a névhasználat útján a kívülállóknak sugaílhassa az Ákos nemzetségből eredő Barcsai családból való származását. De lemérhető ez a változás Barcsai Pál munkájának minőségén is. Szigorú szabályokhoz ragaszkodó pontossága, a rendszeresség, a formák gondos betartása, tudásból és gyakorlatból eredő magabiztosság és több más, Erdélyben eddig szokatlan jegye a hivatali írásbeliségnek, mind-mind a királyi udvarból hozott elemei Barcsai vajdai kancelláriai munkásságának. A Budán töltött évek döntő hatással voltak Barcsai további életére: kinőtt a provinciális keretek közül. Amikor Szentgyörgyi Péter 1510 őszén a vajdaságról lemondott és csak az országbírói tisztet tartotta meg, Barcsait mint nélkülözhetetlen segítséget vitte magával újra Budára. Innen 1516 őszén került vissza most már erdélyi ítélőmesternek a távozó Werbőczy helyére. Ettől kezdve végleg Erdélyben maradt, és élete legfőbb, szinte egyetlen céljának láthatóan azt tekintette, hogy hivatali állása és messze érő összeköttetései felhasználásával megalapozza családi vagyonát, állandósítsa utódai számára azt az előkelő társadalmi helyzetet, ahova felküzdötte magát. Ami Kolozsmonostoron és a budai hivatalnokoskodása alatt csak lassan haladt előre, ítélőmesteri tisztségében hamarosan megvalósult. Bámulatos az a vaskövetkezetesség és szívósság, amellyel az 1516-ban jó szolgálataival szerzett mezőszengyeli és mezőszakáli részeit komoly birtoktestté kerekítette ki. 1525-ben Torda vármegyének már olyan tekintélyes birtokosa, hogy az ispánságot is magának kívánhatta. Mohács előestéjén (1526. augusztus 24-én) is legfőbb gondja az volt, hogy különféle szerzeményeit, birtokcseréit a királlyal és a vajdával jóváhagyassa. 136 Vö. 66. 1. 137 BÓNIS 377.
