Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)
A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG
A bencés utánpótlás ilyetén alakulása azonban csak kismértékben magyarázható azzal a kiszolgáltatottsággal, amelybe a közönséges szerzetes került apáturával szemben. A nemesi és a tehetősebb polgári házakból jövőket ez a helyzet bizonyára nem vonzotta. Pedig nekik alapos reményük lehetett arra, hogy áthidalhatják a vezető és a vezetettek között tátongó társadalmi szakadékot: ha a szerencse is hozzájuk pártol, részesévé lehetnek a gondtalan úri életnek. A lentebbről érkezők pedig eleve sem igényeltek maguknak többet, mint amit kaptak. A döntő tényező azonban nem ez a meggondolás, hanem a bencés rend és a művelődés kapcsolatának alakulása lehetett. És ezzel eljutottunk a konvent vizsgálatának leglényegesebb kérdéseihez: 1. Milyen művelődési potenciált képviselt a bencés szerzetesség a középkor végén tagjaiban és mint közösség?; 2. Miként értékelhetjük a bencés monostorokat mint művelődési gócpontokat ugyanebben az időszakban? Az egyes szerzetesek átlagos műveltségi szintjéről, közvetlen adatok hiányában, alig mondhatnánk többet olyan általánosságoknál, hogy a hiteleshelyi munkában résztvevő barátok tudtak latinul olvasni és írni, sőt a jogban és a közigazgatás gyakorlatában is többé-kevésbé járatosak lehettek — a liturgia dolgain kívül. Annak bizonyságaként azonban, hogy ez a nyelv- és írástudás milyen viszonylagos lehetett, elegendő Tordai János perjel és őrszerzetes (1527—1531) latinságának és saját kezű írásainak bárdolatlanságaira hivatkozni. 85 Ennél az útnál tehát több eredménnyel kecsegtet, ha a bencés rend és az iskolázás viszonyát vesszük szemügyre, és azt igyekszünk tisztázni, hogy a rend milyen kívánalmakat támasztott az iskolázás tekintetében tagjaival szemben. Ezek ugyanis azt a kívánatosnak tartott szintet jelzik, amelyből az egyes szerzetesek átlagos tanultságára némileg szintén lehet következtetni. Az iskolázottság a feudalizmus körülményei között is a társadalmi emelkedés eszköze volt, de ehhez akkor elsősorban az egyház, a szerzetesrendek közvetítésével lehetett hozzájutni. Ahol tehát kedvezőbbek voltak a lehetőségek magasabb képzettség szerzésére, a társadalom legjobb képességű fiataljai oda vonzódtak. 86 A bencések azonban a XIV—XV. században is a liturgikus vallásosságnak azt a túlhaladott változatát képviselték, amelynek gyakorlására évszázadokkal korábban alapították rendjüket. 87 Ehhez pedig nem volt szükség különösebb iskolázásra. Ez az oka, hogy a bencések monostori iskolái továbbra is megmaradtak a kora középkori szinten. Novíciusaikat néhány tapasztaltabb szerzetessel leginkább csak a zsolozsmázásra, éneklésre, misézésre és a liturgiái gyakorlat egyéb teendőire oktatták, talán a kántor ellenőrzése alatt. Külön tanítókról nem gondoskodtak. Ezért maradt olyan kevés adat a bencések iskoláiról, és ezért nem említik a források sem Kolozsmonostoron, sem más magyar rendházban a novíciusoknak külföldön általános tanítómesterét (magister noviciorum)* 8 85 KmJkv 4194., 4294., 4302., 4334., 4343—4345. sz. 86 MÁLYUSZ: Egyházi társadalom 247—249. 87 Uo. 217—220. 88 Uo. 244—245.
