Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén II. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Somogy megye 1549
SOMOGY MEGYE 1549 Az összeírásba bevették a későbbi Somogy megye területén kívül eső Légrádot (a délnyugati szögletben), a Kis-Balatontól délre pedig Komár—Szentjakab környékét, de ugyanakkor hiányoznak belőle a megye keleti szélének helységei: közülük Szigetvár környékét (Boldogasszonyfalvától a Dráváig mintegy 2-3 községsornyi szélességben) inkább Baranya megyéhez számították, a Kapós és Koppány közti helységeket pedig (Berki—Büsü—Szil vonaláig) inkább Tolna megyéhez. Az összeírok továbbá a keleti sáv közbeeső részét (Gálosfa környékét), s a tolnai—baranyai terület nyugati folytatásának egy-két községsorát is kihagyták a felvételből, nem különben a megye északi-északkeleti szögletét: a Balatonkeresztúr—Marcali vonaltól keletre és a Sárd—Mernye—Kapós patak vonaltól északra elhelyezkedő területet (néhány helység kivételével). Ez az északkeleti zóna a török előretörése miatt már egészen elveszettnek számított, de az 1549. évi följegyzés szerint a rovásadót fizető helységek igen nagy része is a töröknek hódolt. Csupán a nyugati megyesáv (mintegy Marcali—Berzence vonaláig) minősült hódolatlannak. A fent jelzett területet és további 10—12 kihagyott, elszórtan fekvő falut egybeszámítva 100-nál többre tehetjük az összeírásban nem található egykori települések számát. 100 portán felüli birtoka két úrnak volt: Báthori András tárnokmesternek, az ország leggazdagabb mágnásának és Allya Mátyásnak. Az előbbié különálló foltokon kívül egy összefüggő déli területen feküdt, az utóbbié pedig túlnyomórészt a keleti megyefélen, Hedrahely és Ropoly környékén, s azoktól északnyugati irányban messze kiterjedően. A szám szerint 10 középés 96 kisbirtok urai között Török János erdélyi tanácsúr, Nádasdi Tamás országbíró, Bornemisza Pál veszprémi püspök, Batthyány Kristóf pohárnokmester, Tahy Ferenc, utóbb lovászmester, Székely Lukács stájerországi főkapitány, utóbb királyi tanácsos, Batthyány Ferenc, egykor horvát—szlavón bán, Mérey Mihály királyi személynök és Pethő János báró tartozott az ország előkelői közé, továbbá — magas méltóságokat viselő atyafiságukkal — a Batthyány, a Both, a Dersífy, a Dombay, az ImrefTy, a Lengyel, a Nádasdi, a Pethő és a Szerdahelyi család itt birtokló, szerény vagyonú tagjai. Utóbb a Gyulaffyak is bekerültek az erdélyi mágnásság soraiba. A helyi középbirtokosság más, vezető tisztségeket viselő vagy várbirtokkal kiemelkedő famíliái: a Korothnay, a Laky, a Lóránt, a Magyary, a Nagy, a Perneszy, az Ugrón. Más megyékben játszott kiemelkedő szerepet a Csányi, az Essegváry, a Fáncsy, a Gyulaffy, a Horváth, a Rajky, a Zolthay család. 3 egyházi személy (1 főesperes, 2 plébános) együttvéve is csak 4,5 portának volt ura, a megyei porták 0,4%-ának (Bornemisza püspök családi birtokát nem számítottuk ezek közé). Az egytelkes nemesek (szám szerint 27-en) 8 település lakói voltak, csaknem valamennyien a megye nyugati szélén. Bár számbavételük aligha volt hiánytalan, bizonyosra vehetjük, hogy a 5 Maksay 633
