Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén II. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Zala megye 1549
a kiemelkedő középbirtokosok földjén élt (a BánfTyak, Zrínyi, Nádasdi, Batthyány, Csoron, Salm, Pogány, Székely Magdolna jószágán), az egymagában 5 molnárt eltartó kisbirtokos Tomaji kivételével. Nem egy helység 5-6 molnárnak is kenyeret adott, s azok vagy a részbirtokosok különkülön falurészei közt oszlottak meg (Újudvaron), vagy mindnyájan egyetlen tulajdonos földjén éltek (Nedölcén és Perlakon Zrínyinél, Tomajon Tomajinál). 5 A középkori Zala megye 36 mezővárosából 6-ot nem vettek számba 1549-ben, legnagyobbrészt a veszélyeztetett Balaton melléki és délkeleti szögletben (Almád, Kanizsa, Kolon, Kutos, Magyarád, Tihany). A többiek közül 5 számítható a megyei viszonylatban igazán népes települések közé, nagy valószínűséggel 100-on felüli családfőszámmal: Perlak (92 portával és 73 más egységgel), Egerszeg (63 porta+ 34 más egység), Nedölce (38,5 porta+ 56 más egység), Szentgerolt (14,5 porta + 73 más egység), Alsólindva (16 + 72 más egység). A többiek legnagyobb része közepesen népesnek tekinthető, legalább 30-40 családfővel (Bak, Becsehely, Csáktornya, Csesztreg, Dobronak, Hosszúfalu, Kapornak, Keszthely, Letenye, Nemti, Nova, Pálka, Pölöske, Sümeg, Szántó, Szemenye, Szentlászló, Szerdahely, Tapolca), és csupán a többj 6-nak a népessége maradt ezek alatt (Boldogasszonyfalva, Csapi, Mándhida, Szabar, Szepetnek, Zalavár). Igen sok falu vetekedett létszámra a mezővárosok középső csoportjával, a legnépesebbekben (Bisztrice, Gelse, Újudvar, Zsid) a családfők száma túlhaladta az 50-et. A legkisebb falukat sok esetben csoportosan vették számba, alacsony porta- és családfőszámukra így csupán következtetni lehet. A kiemelkedően sűrű népességű mezővárosok és faluk birtokosai csaknem valamennyien a nagyurak közül valók voltak (a 2 Bánffy, Zrínyi, Nádasdi és a veszprémi püspök), csupán a győri káptalannak és a Hagymássyaknák jutott mellettük l-l ilyen helység, nem számítva a nagybirtokosok városi jószágából 1-2 porta erejéig részesülő helyi plébánosokat, egy rendházat, illetve az ugyanilyen elhanyagolható arányban birtokló 2 kisebb nemescsaládot. A közepes népességű városok és faluk birtoklásából már arányosan vette ki részét a nagy- és középnemesség. A megye 1549. évi birtokosainak több mint 2/3-a (378 közül 264) részben azonos nevű közvetlen leszármazottja volt a korábbi, legkésőbb a 15. században már meggyökeresedett családoknak, részben — a jelentősebb egyháziak csoportja — igen csekély változást leszámítva tartotta régi földjét. 6 Az újonnan jöttek nagyobb feléről megállapítható, hogy a szomszédos, illetve ritkábban a valamivel távolabbi dunántúli vagy szlavón megyékből költöztek be, ahogyan hasonló volt a korábban beköltözők útja is. Új urakhoz a század első felében a portáknak csak negyedrésze került: Zrínyi Miklós csupán néhány évvel az összeírás készítése előtt jutott az Ernuszt (Hampó) család kihaltával a királyra szállt (majd átmenetileg Keglevich Péter bántól birtokolt) csáktornyai uradalomhoz. A többi nagybirtok urai közül Salm Miklós házasság útján ülhetett be a Széchy-örökségbe, Nádasdi Tamás hasonló módon gyarapíthatta a Kanizsay-vagy ónnal saját családjától örökölt kisebb földjeit. A középbirtokok tulajdonosai közül Paksy János vette át a veszprémi püspök uradalmát, Erdődy Péter a Bakócz prímás útján szerzett Szécsényi-birtokokat, Segéd és Tarródy kisebb helyi famíliák faluit; az előbbi főként a Mántor család javait, az utóbbi pedig a Kaczorokét, továbbá a Nádasdi—Darabos-rokonság útján rászállottakat. A többiek változatos utakon jutottak csekély számú portáikhoz, így házasság vagy a nagyuraknál teljesített katonai és más szolgálat fejében. Különösen sok familiáris nyert 1-2 jobbágytelket a Zrínyiek falvaiban. A két egyházfő (Bornemisza és Oláh Miklós) elsősorban a tihanyi apátság birtokából részesült. 5 Az „egyéb" rovatba a már említett 13 helység 40 menekült nemesén kívül kizárólag bírók kerültek. 6 Ha a kegyurak jóvoltából néhány portányi adományban részesült 41 papi személyt (többnyire helyi plébánost), illetve kisebb egyházi testületet is a „régiek" közé számítunk, akkor a 2/3-os arány 4/5-re módosul.
