Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Bevezetés
uradalmainak is, míg más tájakon csak egy-két nagybirtokos (így Csoron, Székely Magdolna, Wárday Mihály) földjein szaporodtak el, de ezzel a birtokkategóriák közti szokásos arányt nem veszélyeztették. A losonci Bánffyaknak, nem sokkal korábban még a leggazdagabb Kraszna megyei família tagjainak láthatóan birtokaik összeszűkülése után szaporodtak el ottani szegény jobbágyaik. Az ország 22 legnagyobb portaszámú birtokosa közül aránytalanul sok szegény élt Drágfyné földjein (a fönt említett máramarosi helyzet kivételes volt), a többieké — portaszámuk viszonylatában — hol felülmúlta az átlagarányt, hol alatta maradt annak. Együttesen azonban így is csaknem 10%-kal volt alacsonyabb az elszegényedett elemekből való részesedésük az országos aránynál. A világi nagyurak domíniumaihoz hasonlóan a jelentősebb egyházi testületek jószágain is kisebb volt a zsellérek, szegények aránya (kivéve ismét a hódoltsági területeket), s kisebb volt néhány jobbágytartó város (Nagyszombat, Körmöcbánya) falvaiban is. A magyarországi parasztság differenciálódásának, mint ismeretes, már Mohács idején is több évszázados múltja volt, a 16. század elejének telkesjobbágyokhoz mért zsellérarányát kb. 20— 23%-ra becsülték. 391 1549-ben (ill. a környező években) csupán inquilinusként is ennél többet (30%-ot) írtak össze, de a törvény szerint „szegénynek" minősülőket (22%), mivel — láttuk — csak ritkán különböztethetők meg az előbbiektől, egy részükben ugyancsak zselléreknek tekinthetjük. 392 Jobbágyok ugyan már az előző évszázadban is nem kevesen jutottak szegény sorsra, de az ő helyüket a Mohács előtti időkre szóló kalkulációkban még a rész- és töredéktelkes jobbágyok között kell keresnünk. Akkori arányuk helyenként még az 50%-ot is meghaladta, országosan azonban jóval kisebb lehetett. 393 Soraik a Mohács utáni sorvasztó évtizedekben nyilvánvalóan erősen gyarapodtak. Az országos pusztulás során lakatlanul maradt telkeket, falukat a lélegzetvételnyi békeidőszakokban sok helyütt megkísérelték újranépesíteni. Sor kerülhetett — védettebb területeken — új telkek kimérésére is. Egyetlen forrástípusból természetesen nem kaphatunk hűséges képet a regeneráció folyamatáról, a legjobb áttekintést azonban bizonyára a rovásadójegyzékek szolgáltatják. Valamelyes információt már újjáépített, illetve éppen épülő helységekről is kapunk belőlük: Heves megyében 12-ről, Somogy és Győr megyében 2-2-ről szerzünk így tudomást, és följegyezték, hogy a hadak járásától távoleső Sáros, ill. Pozsony területén is épülőben volt 2, illetve 3 helység, Bereg 5 települését pedig a közvetlenül 1549-et megelőző években szállták meg lakosai. A falutelepítők érthető módon elsősorban a nagyurak közül kerültek ki: az említett esetekben a király, Török János, Serédy György, Büdy Mihály özvegye, Dersffy Farkas és az egri püspök mellett mindössze 2 kisebb birtokos tudta viselni az indítással és nem utolsósorban az évekig tartó adómentességgel járó terheket. Megbízhatóbb az újonnan megnépesített, ugyancsak adómentes jobbágytelket bemutató adatok sora, amelynek összegező eredményeként 9801 újtelepítésű jobbágytelek áll szemben 7792,5 puszta telekkel és 73 041,5 portával. Ahogyan az előző táblázatról is leolvasható, az újonnan telekre szállók aránya egyrészt a keleti és nyugati országszél védettebb megyéiben (Közép-Szolnok, Kraszna, Szatmár, Szabolcs, Bereg, Sopron, Vas) volt magas, másrészt a hódolt terület határán fekvő Győr és Komárom megyében s Zalának is elsősorban zaklatottabb, déli részein. 394 Szabolcs megye újonnan települt telkeinek eloszlása arra utal, hogy ott lakatlanul álló 391 100 jobbágyra 25—30 zsellér: Szabó I. 1948. 24. 302 A valóságos százalékarányokat nagy mértékben torzítja, hogy 12 megyéből sem a zsellérek, sem a „szegények" adatai nem maradtak ránk. 393 Szabó I. 1948. 17—21. 394 Számos, különösképp hódoltsági megye adatai hiányoznak vagy hézagosak, de a Biharban és Liptóban regisztrált új telepesek igen kis száma sem tükrözheti híven a tényleges helyzetet.
