Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Bevezetés
Végső összegezésben a vizsgált területen 1 760 000 úrbéres (és úrbéresekkel együtt számba vett lakos) 49 000 nemes 35 000 katona (magyar és török) 6000 pap 33 000 szolga (és egyéb) 57 000 városlakó ri 1940000 fő Föltételezzük, hogy Erdélyben, Horvátországban és Szlavóniában, valamint a későbbi Bánság és Bácska 6 megyéjében akkor is, ahogyan a 15. században vagy a 18. század végén, hozzávetőleg a teljes államterület lakóinak egyharmada élt, hiszen a Délvidék pusztulását erre az időre már balkáni bevándorlások ellensúlyozták. Ilyen módon a középkori Magyarország teljes területére a 16. század közepén mintegy 3 millió lakos eshetett. Az adószedés céljából följegyzett portaállományból kiinduló összegezésünk eredménye ekképp — amelynek, mint láthattuk, sok a bizonytalansági tényezője — egyfelől jelentős népesség-visszaesésre mutat az 1500 körüli időre kalkulált, 3,5—4 milliós lélekszámhoz viszonyítva, másfelől magasabb a más úton-módon kikövetkeztetett 16. századi népességszámnál. 387 Az 1550-es évek hadjáratai, pusztításai a 15 éves háború előtti időszakon belül legmélyebbre juttatták nem egy táj demográfiai állapotát, ami — elsősorban ez idő tájt keletkezett dél-magyarországi dicáinkban — már érezhetően megmutatkozik. Hangsúlyozni szeretnénk azonban — ami számításaink során is mindenkor valószínűnek tünt —, hogy a közölt kvatitatív adatok, s velük a végösszeg is, csupán alsó határát jelentik egy-egy skálának, amelynek fokain hol feljebb, hol lejjebb a valóságos és pontosan minden jel szerint soha meg nem határozható mennyiségek elhelyezkednek. A 16. század közepén itt élő lakosságnak egy akkor már több évtizede pusztuló táj adott otthont. Ennek a pusztulásnak a méreteit azonban maguk az egykori rovásadójegyzékek csak kis mértékben tükrözik, hiszen az elpusztult települések nagyobb része a hódoltság területére esett, az összefüggő hódoltsági területek határán — a Somogy, Zala, Vas, Győr, Komárom Nyitra, Bars, Hont, Nógrád, Heves, Borsod, Külső-Szolnok, Békés, Zaránd és Arad megyéket átszelő vonalon — túl fekvő pusztafalukról pedig ez a forráscsoport csak kevés információt nyújt, hiszen e terület jelentős részéről nem is készült kincstári felvétel. így is tekintélyes azonban a rovok följegyzéseiben elhagyottnak vagy összeíratlannak feltüntetett faluk száma. Túlnyomó részük a két végvárvonal körüli területen feküdt, Tolnában pl. főként a töröktől legbiztonságosabban birtokolt terület közvetlen szomszédságában, Baranyában a két ellenséges erővonal ütközőzónájában. Nógrád földjén a déli hódolt megyerészen, Zarándban a hadak járásának egy sávján, Békés megyében a magyar részen maradt s így védelmet nyújtó gyulai vártól legtávolabb eső helységek estek áldozatul tömegesen a pusztulásnak, Külső-Szolnokban a törökké vált Szolnok körül és a hódoltság mélye felé eső részen fekvők. Az elnéptelenedés okaként viszonylag ritkán jelölik meg az ellenség pusztítását; Zaránd megye 24 pusztafaluja közül pl. csupán 7-nél, Nógrádnak pedig csak 3 olyan hódolatlan településénél, amelyek messzire kóborló török csapatoknak kellett hogy áldozatául essenek. Nyitra megye déli, seregjárta részén állott lakatlanul török dúlás miatt Födémes község. Az ellenséges erők hatása nemcsak közvetlenül, pusztítás útján érvényesülhetett. Egerlövő (Borsod megye) lakosai pl. kétségkívül azért költöztek el a szomszéd megyébe, mert 387 Szabó I. 1963. 98. — Bakács 138.
