Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Bevezetés
magyarázatot, hanem az 1550 körüli itteni összeíróknak a többi megyeiekétől elütő módszere és nagyobb alapossága is. A többi megye közül a hódoltságban és az erős pusztulás zónáiban elhelyezkedőknek volt nagyobb, az északi és nyugati védett sávokbelieknek kisebb a vesztesége. A helységenkénti átlagportaszámok ugyancsak sok helyütt csökkentek a két időpont között, anélkül azonban, hogy ez az abszolút számok eséséhez hasonlóan általános lett volna. 1549 körül a már említett Bihar mellett a védett tájak más megyéiben számolták össze a legtöbb portát (Zala, Nyitra, Szabolcs, Vas, Szatmár, Pozsony). A helységenkénti portaszám irreálisan magasnak tűnik a hódoltság alföldi megyéiben meg Fejérben, ahol általában kevesebb, védett településen tömörült a lakosság — az ottani összeírások adatai azonban szerfölött bizonytalanok. Az ország többi táján a ritka településhálózat (Mosón) vagy a kiemelkedően sűrű népesség (Pozsony, de különösen Bihar, Szabolcs, a két utóbbiban a kíméletlenebb portakalkulációval együtt) emelték magasra a helységenkénti portaarányt. A szórt településű magashegyvidék (Árva, Liptó, Sáron, Trencsén, Ung), de különösen az elnéptelenedő dél-dunántúli megyék (Baranya, Somogy) jelentik a másik végletet, kis átlagportaszámaikkal. Az utóbbiakban, az alföldiekkel ellentétesen, az összetömörülésnek az egy Kálmáncsehi kivételével alig találjuk nyomát (az adatszolgáltatás azonban ott sem a legmegbízhatóbb). A porták mögött rejtőző paraszti háztartások számának megközelítése céljából több megye esetében hasonlíthattuk össze a portaszámokat egykorú vagy közel egykorú urbáriumok, dézsmajegyzékek és török összeírások adataival, amelyek közül ugyan egyik sem adja meg a teljes családfőszámot, de a bennük fölvett egységek számát joggal lehet családfőszám minimumoknak tekinteni. Minden esetben olyan helységcsoportokra terjedt ki a vizsgálat, amelyek két forrásfajtában egyaránt bennefoglaltattak. Ha a kétfajta összeírásban fölvett egységek, családfők nem mindig felelnek meg pontosan egymásnak, sőt esetenként a két felvétel közt eltelt évek során egészen ki is cserélődik a lakosság, ezt a körülményt a mi szempontunkból még nem tartottuk lényegesnek, hiszen az új lakók törvényszerűen túlnyomórészt a régiek helyére költöztek. Másrészt a nagyobb számú települések számadatai együttesen úgy is kiegészítik, egyensúlyozzák egymást. Voltak mindamellett, mint látni fogjuk, körülmények, amelyek az egybevetést helyenként teljesen irreálissá tették. 380 A Dél-Alföld hódoltsági megyéit leszámítva — ezeknél a portákon kívüli egységek már említett hiánya mellett, látjuk majd, más problémák is fölmerülnek — a többi megye helységcsoportjain belül az adatok összevetése eléggé egybehangzó eredményeket hozott. Az első lépéssel még nem jutottunk sokra: a tizedjegyzékek, urbáriumok és a török összeírások valamennyi adófizetőjének (úrbéresének, a defterekben a házas űt/ófizetőkének) számösszegét viszonyítottuk a rovásadó minden egységéhez (a pusztákon kívül). Egy rovásadóegységre az esetek túlnyomó többségében 1 és 2 közti adófizető (úrbéres) jutott. Ezt követően a tizedjegyzék, urbárium, illetve török összeírás egységeinek számából levontuk mindazok számát, akik a másik forrás egységeivel egyenlő értékű családfőkként kerültek összeírásra, tehát a portákon kívüli, minden bizonnyal tizedfizetőnek, úrbéresnek, török adófizetőnek minősíthetőkét (zsellérek, szegények, újtelepes jobbágyok, iparüzők, bírók stb.). A zselléreket, illetve a szegényeket azonban, ahol lehetséges volt, a gabonadézsma-jegyzékek kereszténypénzfizetői, illetve az urbáriumok zsellérei megfelelőinek tekintettük, s így külön számoltunk velük. Amikor azután a levonások utáni maradékot a rovásadó portáihoz viszonyítottuk, kitűnt, hogy egy portára általában 1,98 (1,3—2,9 közti) dézsmafizetőt, 1,76 (1,2—2,7 közti) urbáriumbeli jobbágyot és 3,2 (0,4—9,4 közti) török adófizetőt kell számítanunk. 381 380 A rokon forrástípusok adatainak kijegyzesével Stahl Ferenc kollegánk volt szíves értékes segítséget nyújtani. 381 Lásd minderre a megyei bevezetőszövegeket.
