Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Bevezetés
még csak most foktuk ki az iskolából és keveset ért még ez féle dologhoz". 337 Amikor az ifjú Blagay Gáspárt Batthyány Ferenc fölvitte Bécsbe, azt írták róla: „Én azt hiszem, hogy ott fent hagyja ötét is és valakihez elszörzi valamely úrhoz. Nem akarja, hogy csak itthon lakjék és az időt heában mulassa." 338 Az ilyen „deákok" írnoki, jegyzői, majd titkári munkakörükben további fényes karriert alapozhattak meg. 339 Az említett hivataloknak, a nagyúri udvaroknak, a tiszttartóknak meg a kapitányoknak voltak nem tanuló, hanem a fentiekhez hasonlóan írnoki, titkári funkciókat ellátó deákjai is. Ezek az ilyen-olyan fokú iskolát megjárt „litteratusok" gyakran fordítói szerepükkel tették magukat nélkülözhetetlenekké. 340 Tanulás és funkcióellátás persze nem okvetlenül zárta ki egymást. A 16. századi magyar nemesség egészének írástudási arányait aligha fogjuk valaha is hitelesen megismerni. Csupán részlettanulmányaink vannak. A Sopron megyei vizsgálat a megye 54 középés kisbirtokosából 24-et kétségen kívül írástudónak talált, további 15-ről pedig a rokonság alfabetizációja alapján feltételezte az írás valamelyes ismerét. 341 A század második felének néhány végrendeleti tanúnévsorából ugyancsak a nemesség nagyobbik felének írásos kultúrája mutatkozik meg. 342 A kor híres kapitányai közül nem egy írástudatlan maradt. 343 Gyulaffy gúnyosan vágta bátyja szemébe: „Jó bátyám, nám oly igaznak mutatod magad emberek elét és írást is tucc." Batthyány Ferenc szerénykedve állította: „mert csak az alfabetomot is nem tudom szerivel." 344 Valószínű, hogy az egytelkes nemesi tömegeknek csak kisebbik fele sajátította el az írás tudományát, az, amelyik birtoktalan állapota, szerény anyagi viszonyai miatt értelmiségi pályától remélt boldogulást. írást ismerő asszonyok, leányok jóval kevesebben voltak, mint férfiak. Tarnóczy Andrásné azzal védekezett: „az minémü országban én föl nőttem, (valószínűleg Morvaországban) ott nem hallottam, hogy lejányok sem asszony emberek efféle írásnak tanolására gondot viseltek volna." 345 Oláhcsászár Miklós új feleségét, Szluny Annát nevelőanyja és férje egyaránt biztatják a magyar írás-olvasás mindennél előbb való megtanulására. 346 Ami az idegen nyelveket illeti: a latin volt az, amelynek alapos ismerete (levélolvasás és levélfogalmazás szintjéig) minden írást használó ember számára magától értetődő kellett hogy legyen, hiszen a század 30-as éveiig a levelezés túlnyomó többségében latinul folyt. Batthyány Ferenc, amikor unokaöccsét arra bíztatta, hogy deákul is írjon, a latint fontosabbnak mondotta a németnél. 347 Ennek ellenére a nagyurak, a kapitányok és a tiszttartók egy részének is fogyatékos volt a latin nyelvismerete. 348 A nők nyelvismerete még gyengébb volt. Az ország első asszonyai közül sem Nádasdiné, sem Batthyányné nem tudott latinul. 349 ' 337 4 00 magyar levél 388—389. 338 Takáts: Magyar nagyasszonyok 194. 33Q Bónis 1972. 328. s köv., 402. s köv. 340 Takáts: Rajzok I. 19. s köv. — Uő: Magyar nagyasszonyok 229,248. — Magyar levelek a XVI. századból. Közli: Komáromy A. Történelmi Tár, 1907. (alább: Komáromy 1907) 402—403. 341 Maksay 1979. 167. 342 1 5 58: 1 1-ből 6, 1568: 7-ből. 7, 1576: 9-ből 7, 1588: 10-ből 2, 1592: 7-ből 7, 1593: 8 férfiból 7: Magyar egyességlevél 1558-ból. Közli: Lipp V. Történelmi Tár, 1882. 577—578. — Végrendeletek. Közli: Csorna J. Történelmi Tár, 1900. 311—316. — Száz. 1870. 485-^89. — A Mocsáry-levéltárból. Közli: Mocsáry I. Történelmi Tár, 1892. 370—373. 343 Takáts: Végvári vitézek 22. —» Komáromy 1891. 139. s köv. 344 Komáromy 1911. 550. — Sinkovics 167. 345 Komáromy 1907. 549. 346 400 magyar levél 339. 347 Takáts: Magyar nagyasszonyok 1973. 348 Kerecsényi az öccsével fordíttatja le kérvényét latinra, Thury nem beszélt más nyelven a magyaron kívül, Székely Lukács kérte Nádasdit ,,tek. magyarul írasson, mert díjak nem vagyok és ez féle dejákom sincsen", Udvardy György pedig az orvos „deáknyelvü" közléseit csak fogyatékosan tudta leírni ((„az amint én tudám hitvánól gyákól megírám mind"): Komáromy 1906. 251. — Takáts: Végvári vitézek 36. — Komáromy 1907. 529—530. — Uő 1908/Magyar levelek 209—210. 349 NT csal. lev. IX—X, 27, 85—86, 103. — Takáts: Magyar nagyasszonyok 248.
