Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Komárom megye 1549
A 191 zsellér területi megoszlása hasonló képet mutat a pusztákéhoz: a keleti területen az átlagosnál magasabb az arányuk, akárcsak az érsek, Felpéczy, Posár és néhány kisbirtokos földjén is. Ugyanakkor a király faluiban alig találtak zsellért, Bakythéin és néhány más kisbirtokoséin pedig egyet sem. A jobb gazdasági helyzetet jelző, újonnan megszállott porták érthető módon a nyugati megyefélre voltak jellemzők, az esztergomi érsek és mások keletre eső falvaiból ezzel szemben gyakran hiányoztak. A 2 urasági szolgát (servus, illetve servitor curialis néven) Posár és a kisbirtokos Kávay birtokán írták össze, a molnárokat Komáromban. 1 A megye 6 egykori városából csupán 3 esett a Dunától északra, tehát az összeírok hatáskörébe: Komárom, Nagymegyer és Tany; közülük csupán az előbbi kettőben találtak jelentősebb számú lakost (28, illetve 50 portát és további 10, illetve 11 egységet), mindháromnak a király volt az ura. 2 A király és az érsek néhány faluja (Ekecs, Nagyguta, Naszvad, Udvard) egyenként 20-on felüli portaszámával és portákon kívül számba vett egységeivel megközelítette vagy meg is haladta a városokat. A rovásadó-összeírás 14 helységének számadatai összevethetők az 1553. évi urbárium adataival. 3 A rovásadó 333 egysége (196 porta -I- 99 zsellér + 25 új porta + 11 „egyéb") az urbárium 468 úrbéresének (328 jobbágy, 98 zsellér, 42 praedialis) felel meg, azaz a földesúr összeírásába mintegy másfélszeresét vették fel a rovásadó-kimutatásba följegyzetteknek. Magától értetődően a portaszámok mögött kell nagyobb úrbéres-családfőszámot keresnünk (a portaszámokat 70%-kal kell megtoldanunk, hogy az urbárium jobbágyainak számát megkapjuk); a zsellérek száma a két összeírástípusban alig mutat eltérést és a többi adatcsoport sem sokat. Az 1552. évi defter 14 községre vonatkozó házadatai (tehát nem a családfőszámok) érthető módon alig magasabbak a rovás alá vont helységek portaszámainál, s a rovásadójegyzék ugyanezen községeket érintő egyesített porta-, zsellér- és új telepesadatai (317,5) jóval nagyobb családfőszámra utalnak, mint a defterházszámok (214). 4 A megye tulajdonviszonyai csak keveset változtak az összeírást megelőző század folyamán. Igaz, a 35 birtokos közül csak 15-nek volt bizonyítható közvetlen vagy férfiági folytonossága, ám az egyházak, a kincstár és a tovább élő régi helybeli nemescsaládok több száz jobbágyportányi birtokához viszonyítva elenyésző maradt az az egyenként 12—16 porta — korábban jórészt a Cszuzy családé — amelyhez a szomszédos Győr és Fejér, illetve a távolabbi Zala megyéből átszármazott, egymással szoros kapcsolatot tartó Felpéczy, Kapóczy és Szentpétery família jutott hozzá, a többi jövevény pedig csupán egészen kicsiny jószágon gazdálkodott. Az utóbbiak közül nem egy nyugat-felvidéki vagy dunántúli eredetű; a legtöbben régi Komárom megyei családokkal (Böki, Kávay, Kolos, Kürthy, Vass stb.) kerültek családi vagy más kapcsolatba, s így váltak helyi birtokossá, Litteratus Mihály és Muthy Lőrinc korábbi egyházi jószágokat mondhattak magukénak, Ugronovith egy korábbi királyi várbirtokot. 1 Az „ip." rovat bejegyzései vonatkoznak rájuk. Az „egyéb" rovaton fölvettek valamennyien bírók. 2 Az összeírok egyedül Komáromot jelezték oppidumnak. — A megye dunántúli mezővárosai: Neszmély, Szőny, Tata. J Magyar Országos Levéltár Urb. et Conscr. (E 156.) 45/25. 4 Gyulai R.: Törökvilág Komárom megyében. Komárom, 1894. 9.
