Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Csanád megye 1561
A közép- és kisbirtokok tulajdonosai közül a bárói rend tagjai voltak (illetve lettek): Bebek György és Csáky Dénes, egyikük utóbb erdélyi főkapitány, a másik ugyanott tanácsúr, Forgách Simon, később pohárnokmester, Lossonczy István temesi főispán és főkapitány, sok száz porta ura, Maczedóniai Péter kamarásmester, mind az öten igen régi nagyúri családok tagjai, Zay Ferenc, néhány év múlva felső-magyarországi főkapitány, Mágochy Gáspár főispán és Liszti János későbbi püspök-kancellár. Nagyurak közelebbi-távolabbi rokonsága emelte ki a többi nemes közül a két Balassát, Czibak Györgyöt, Csáky Lászlót, Szokoly Györgyöt és a Telegdyeket. Nem sokkal utóbb emelkedett a magyarországi vagy erdélyi főrangúak közé a Kastellánfy, a Dóczy, a Rhédey, a Serényi, a Sulyok és a Toldy família. Helyi tisztségeket viselő jómódú családok voltak: a Bessenyey, a Korláth, a Kutasy és a Makó; Csanád határain túl a Kátay, a Kende, a Veseny, a Viczmándy és a Zeleméry. Az egyházi testületeket a csanádi káptalan mellett a csanádi püspök és a váradi káptalan képviselték, együttesen 179 portával, a megyei porták 10%-ával. Porta % : —: --— 100 portán felüli birtokok 455,5 25,3 11—100 porta közti birtokok 1091,7 60,7 0—10 porta közti birtokok 250,8 14 Összesen 1798 100 Az Összeírásban pusztának jelzett 10 településből a Maros közelébe esett a legtöbb (elsősorban annak északi partjára), ahogyan annak a 11 helységnek a többsége is ott feküdt, amelyek nem küldték el embereiket az összeírok hívására. Kunágota uralkodói kiváltság értelmében volt adómentes. Négy helységben írtak össze csekély vagy meghatározatlan számú pusztatelket (Nagylakról és Székegyházról több jobbágy elfutott), 6 helyen szegénynek minősülő jobbágyok éltek. Új telepesekről egyedül Lorántfalván, a szerény vagyonú Bácsmegyey Miklós és Despoth István közös birtokán tettek említést. A középkori Csanád megye mezővárosai közül 156l-re egyedül Vásárhely maradt valóban városszerü (167 portával, 1200 körülire becsült lakosságszámmal). Nem hanyatlott még el egészen Csanád és Kaszaperek sem (44, illetve 42 portával), Nagylak, Kovácsháza és Torony azonban már teljesen jelentéktelenekké váltak, akárcsak a János királytól nem sokkal előbb vásárszabadalommal ellátott Fellak (Donáttornyát néhány évvel korábban pusztaként írták össze Békés megyében). Valamennyiüket felülmúlta azonban az újonnan várossá fejlődött Makó (az 1550-es évek elejének pusztításait kiheverve, 1561-ben már 217 portányi családnak adott szállást), és igen sok, egyenként 50-nél több portája volt az egyszerű községek közül Királymonostornak, Csomorkánynak, Mogyorósfecskésnek, Pöröskutasnak meg Szentlőrincnek. A városokon s a jelentősebb községeken a nagy- és középbirtokos családok osztoztak, úgyhogy csupán néhány portányi töredékek jutottak kisebb vagyonú uraknak. A csanádi rovásadó portaszámai (amelyeket csak kivételes esetekben egészítenek ki a portákon kívüli népességre utaló adatok) csupán ingatag alapot szolgáltatnak a megye demográfiai viszonyainak ismeretéhez. Egy közel egykorú (1563-ban készült) dézsmajegyzék 1 22 helységének adataiból az tűnik ki, hogy az ott élő gabonatermelők (dézsmát és kereszténypénzt fizetők együtt) kb. kétszer annyian voltak, mint ahány portát a rovás számon tartott (780:387). 1 Magyar Országos Levéltár Reg. dec. (E 159.) comit. Csan. 1563.
