Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Békés megye 1553
Az összeírás 5 települést tüntet föl elpusztultnak; a megye északkeleti és nyugati szélén feküdtek, legtávolabb a dúlások ellen védelmet nyújtó Gyula várától; kettőt közülük, Veresegyházát és Donátot tűzvész is pusztította. A helységek többségében — csaknem mindenütt számadatok nélkül — pusztatelkekre történik utalás. Békésen (illetve a vele együtt összeírt 2 községben) 16-an haltak meg pestisben, Kétsopronyban egy egész család halt ki, Berényben 2 jobbágyot vitt el a halál. Sokan szökésben kerestek menedéket (Orosházán 1, Déteren 3, Décsén 4, Szarvason és Póhalmon l-l, Nadányon 5 jobbágy). Csupán a megye közepe táján találunk — ugyancsak nem messze Gyulától — nagyobb számban pusztatelek nélküli településeket; feltűnő még, hogy Dóczy Miklós 2 falujában (20 portája mellett) sem akadt egyetlen elhagyott telek sem. Ezeken a falukon akkor a gyulai vár egyik tisztje tartotta rajta a kezét. A pusztítások következtében elszegényedett, adóztathatatlan jobbágyokról ugyanakkor minden faluban említést tettek, ahol csak valamiféle portaösszeírásra is sor került (alii vero coloni sunt pauperes). A „szolg." rovaton a gyulai vár őrei találhatók meg (vigilatores ac iudices silvarum in arce Gyula: Szannán és Várin), az „egyéb" rovaton a már említett (egytelkes) nemesi kúriákon kívül az Ábránffy család (és kisebb nemesek) libertinusai (Csabán, Gerlán, Mezőmegyeren és Nagytelken). Békés megye 3 középkori városa közül a legnagyobbnak, Gyulának portaadatait Zaránd megyében írták össze. Békés, 92 portájával (igaz, 2 szomszédos apró falucskával együtt számítva) az elhanyatlás viszonyai közt igen népes mezővárosnak számított, a jelentéktelenné vált Szentandráson azonban csak 12 portát vettek számba. 2 A többi település közül Décse, Kondoros és Szénás voltak a legnagyobbak (mindannyian 40-nél magasabb portaszámmal). Az adózási vagyonhatár alatt maradó szegények számáról sehol sincs tudomásunk. Az említett városok és faluk valamennyien a gyulai domíniumhoz tartoztak, kivéve a kis Szentandrást, a Kaczkffy és más családok birtokát. Az 1533. évi összeírás a megye demográfiai alakulásának egyik mélypontján ment végbe. A lakosság más számbavételeiből bizonyosra vehető, hogy az 50-es évek további során a népességszám állandóan növekedett. Az időben legközelebbi, 1557—58-as számbavételt a török adóösszeírás szolgáltatja, 3 a következőt a gyulai uradalom 1559. évi urbáriuma, 4 majd az 1560— 61. évi gabonadézsma-jegyzékek. 5 1557—58-ban 23 helység 535 török „háza" áll szemben 370 (1553. évi) dicaportával (44,6%-os török ,,ház"-többlet), 1559-ben 7 helység 293 jobbágya és 20 zsellére felel meg 189 egykori dicaportának (65,8%-os úrbéres többlet), 1560—61-ben pedig 29 helység 1086 dézsmafizetője és 189 kereszténypénzese 467 egykori dicaportának (a dézsmajegyzékbe fölvettek 173%-os többlete). 6 Gondolnunk kell még a rovásadó 16 olyan helységére, amelyről (a részben rövidesen újra benépesedő 5 pusztán kívül) 1553-ban nem kapunk portaadatokat, s amelyek közül 13-nak népességéről a fönt említett forrásokból (meg a gyulai katonáktól szenvedett károkat 1553-ban feltüntető listáról) 7 tájékozódhatunk. Eszerint e 16 helység 1553— 1561 közti minimális családfőszáma 350 volt. Az ilyen módon az 1550-es évekre ugyancsak minimálisként kikövetkeztethető 7—8000 megyei lakos még mindig igen távol áll a 60-as évekre jogosan föltételezett 20 000 körüli népességtől (akkorra a porták száma csaknem háromszorosára szökött). 8 2 Eddigi becslések a két nagyobb város 16. századi lélekszámát 2—3000 köztire, a kicsiét 300-nál kevesebbre tették. Csipes A.: Békés megye élete a XVI. században. Békéscsaba, 1976. 16. 3 Velics A.—Kammerer E.: Magyarországi török kincstári defterek. II. Bp. 1890. 203—204. 4 Veress E.: Gyula város oklevéltára. Bp. 1938. 289. s köv. 5 Magyar Országos Levéltár Reg. dec. (E 159.) comit. Békés, 1560, 1561/1—2. 6 Kereszténypénzt fizető kis termésű parasztok csak az 1561. évi gabonadézsmában fordulnak elő, s ha őket a rovásadó szám szerint nem ismert „szegényei" megfelelőinek tartjuk — számadatot a rovok a portákon kívül alig közölnek —, az 1561. évi dézsmafizetők még akkor is csaknem kétszeresét adják az 1553. évi portáknak (446:231). 7 Veress E.: i. m. 207. s köv. 8 Csipes A.: i. m. 16. s köv.
