Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Bevezetés
Ha a 16. századi Magyarország egymást váltó nemzedékeinek szövevényében valamilyen rendet kívánunk teremteni, akkor a századközép éveiben két együtt élő korosztályt kell fölvennünk: azt, amelyik a mohácsi veszedelmet érett fejjel élte túl, és negyedszázad elteltével — az akkori halandósági viszonyok mellett — már idősnek számított, meg az ifjabbakét, a század első harmadában születettek generációját. Ez a századközép az az időpont, amikor egy, a HabsburgMagyarország egészére és a hódoltság nagy részére kiterjedő rovásadó-összeírás először teszi lehetővé a hazai birtokos és birtoktalan nemescsaládfők, valamint birtokaik, úrbéres és más népeik megközelítően teljes számbavételét. A múlt század végén ugyan Acsády Ignác már nekilátott az összeírás feldolgozásának, 2 de megelégedett a birtokosok meg portáik számának kimutatásával, erre építve a birtokos családok, rokon családok kategóriáiról, az egykori birtokstruktúráról szóló fejtegetéseit, meg a birtokos osztály anyagi helyzetének sajátos értékelését. Kötetünk az Acsádynál számbavetteken túl további 9 megye közel egykorú (1542—1561 közti) összeírását is bevonja a vizsgálatba, ezzel 47-re egészítve ki a feldolgozott megyék számát, a portákét pedig másfélszeresére, 73 000-re, s igyekszik a forrás még kiaknázatlan részeit (így a portákon kívüli népelemekre, zsellérekre, majorsági alkalmazottakra stb. vonatkozókat) is hasznosítani. A nagy rokoni közösségek birtokainak összegezése helyett — reálisabban — az egyes tulajdonosokét, családfőkét veszi számba. Mindezzel s a korszak néhány más természetű forrásának felhasználásával alapot kíván teremteni a birtokos társadalom helyzetének, életkörülményeinek teljes felméréséhez. Végül a megyék és azokon belül a helységek ábécéjébe rendezett táblázatokba foglalva közli a rovásadókötetek teljes adatszolgáltatását. A munka az Országos Levéltár és alkalmanként a Központi Statisztikai Hivatal történeti statisztikai csoportja szíves anyagi és erkölcsi támogatásával folyt. Az anyaggyűjtésben Nyáry Zsigmond és Stahl Ferenc, a számítások elvégzésében J. Ujváry Zsuzsa nyújtottak igen értékes segítséget. A térképek végleges megtervezése Takács József munkája. NEMESI NÉPESSÉG, RÉTEGZŐDÉS A rendelkezésre álló felvételek érthető módon nem adnak hiánytalan — és torzítatlan — képet még az ország birtokosainak állományáról sem. Mindenekelőtt hiányzik belőlük a szoros értelemben vett Erdély portáinak összeírása: Erdély akkor már elszakadt az anyaországtól, s még amikor 1550 után néhány átmeneti évre újból Habsburg-uralom alá került, a magyarországi rendek akkor sem gondolhattak a hazai adó ottani kivetésére, legfeljebb a Partium megyéiben. Az ország legdélibb megyéi (Bács, Bodrog, Szerem meg a későbbi Bánság területén fekvők) ugyanakkor reménytelenül nagy távolságban feküdtek a még magyar kézen maradt váraktól: adóztatásuk szóba sem jöhetett, akárcsak az erősen pusztuló Pilis megyéé, s Pest megyéé is csak igen korlátozottan. Szlavónia néhány megmaradt megyéjére kiterjedt ugyan a kincstár hatásköre, ennek a társországnak az adójegyzékeit azonban nem vehettük figyelembe. Mindez az ország 2 Acsády I.: A magyar nemesség és birtokviszonyai a mohácsi vész után. Bp. 1890. Akadémiai értekezések a történelmi tudományok köréből 14. — Acsády a forrást 1552. évi dátummal tévesen keltezte. A tévedés alapja az volt, hogy a szerző a megyénkénti — külön-külön kötetekbe kötött — eredeti összeírások helyett (Dic.) a közel egykorú és más évekbeli dicákkal is kiegészített gyűjteményes másolatkötetet használta (uo. LXI.), s ebben az első megye 1552-es évszáma tűnt először a szemébe. Szerinte már a nemesség létszáma sem volt akkora, amekkorát a rá váró feladatok megkívántak volna, a birtokok egyenlőtlen megoszlása következtében pedig a földesurak „legeslegnagyobb része csak keveset élvezett a nemzeti vagyon és tőke jövedelméből. A legtöbb birtokos tehát nem örvendett olyan biztosított és kielégítő existenciának, milyet hivatása az állam életben, miket a reá háruló katonai és polgári kötelességek teljesítése természetszerűen feltételezett volna". Acsády végül az állam katasztrófáját is „a birtokos osztály socialgazdasági szervezetében beállott beteges elfajulásból" magyarázta (uo. 81.).
