F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849. évi minisztertanácsi jegyzőkönyvek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 15. Budapest, 1989)
Minisztertanácsi jegyzőkönyvek
III. A selmeczi postahivatal jelentvén, hogy az ottani várostanács által oda utasíttatott, miszerint a helybeli iskolákban tanuló tót ajkú ifjakhoz intézett leveleket a városi tanácsnak adja át, mit azonban felsőbb rendelet nélkül teljesíthetni nem vél. Határozat. A magány levelek lefoglalásának csak akkor lehetvén helye, mikor már bűnvádi eljárás rendeltetett, ez eset pedig ezúttal fenn nem forogván, a postahivatalnak a ministerelnök által tudtul fog adatni, hogy a magány levelek lefoglaltatásának mellőzése iránt a városi tanácsnál maga útján rendelés tétetett. IV. Báró Léderer Ignácz Magyarországi főhadi kormányzó 14 jelenti, hogy herczeg Schwarczenberg nevét viselő ezeredbeli 300 katonának Linczig való szállítása végett Pestről Komáromba egy gőzhajót rendelt, de a gőzhajózási társaság pesti ügynöksége a hajót ministeri utasítás nélkül felküldeni vonakodik; hasonlóképp panaszolja, hogy Pesten egy 100 főből álló katonai átkelő csapatnak tovább szállítása gátoltatott, e tekintetben tehát a szükséges rendeleteket megtétetni kéri. Határozat. A nádor által aláírandó s a közlekedési minister által ellenjegyzendő rendelet által a Pesten tartózkodó Klauzál Gábor minister felszólítandó, hogy a kívánt gőzhajó felküldését figyelemgerjesztés nélkül eszközölje; — a 100 főből álló átkelő csapat iránti intézkedések a ministeriumnak Pestre érkeztéig függőben maradván. 15 V. A pénzügyminister a Magyarország felső vidékén mutatkozó éhség s ínség elhárítása végett 150.000 pfrtot [pengőforintot] utalványozni utasíttatott, ki Madocsányi k[irályi] biztost megbizandja, hogy ezen pénzen vetéshez való gabonát vásárolván, azt a szűkölködők között ossza ki, s gonddal legyen, hogy a kiosztott gabona csakugyan vetésre fordíttassák. 16 VI. A nádor aláírása alatt s a ministerelnök ellenjegyzése mellett Szögyényi László volt alkancellárhoz rendelet 17 intéztetni határoztatott, mely által 1- ör kijelentetik, hogy a cancellaria 18 mindennemű kiadásai ezentúl megszüntetnek. 2- or meghagyatik, hogy a benyújtott s még nem tárgyalt kérelemlevelek az esedezőknek oly utasítással adassanak vissza, hogy folyamodásaikat az illető ministeriumhoz intézzék; azon tárgyakra nézve pedig, melyek iránt a helytartótanács 19 vagy a törvényhatóságok jelentéseiket felküldötték, minden érdemleges tanácskozás szüntessék meg, és ezen irományok, valamint szintúgy a határozattal ellátott, de még ki nem adott ügyek is a ministerium elnökéhez további tárgyaltatás végett tétessenek át, kivévén a kegyelmezés jogának gyakorlatát illető ügyeket, melyek a külügyministerhez utasíttatván, annak ellenjegyzése mellett döntessenek el, 20 és végrehajtás végett az igazságügy ministeriumhoz intéztessenek. Ezen rendelvényben Szögyényi személyét illetőleg, 21 megemlíttetik, hogy addig, míg máskép fog alkalmaztathatni, az álladalmi tanácsban 22 foglaljon helyet, s mint ennek tagja hg.[herceg] Eszterházy külügyministernek a bécsi ügyek elrendezésénél segédkezet nyújtson, a cancellaria személyzetét pedig értesítse, hogy ideiglenesen Bécsben maradván, a további rendeletet Eszterházy herczeg útján fogja megkapni; addig is a) A taxatoratus 23 számadásának és készen levő pénzeknek a magyar kincstárba 2* 19