Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. Budapest, 1986)

Jegyzőkönyvek

tömegekhez és nem domborítjuk ki előttük, hogy a tömegeknek minden körülmények között a párthoz hűnek kell lenniök. A pártkongresszus összehívása lényegesen változtatni fog a dolgokon, mert akkor lesz egy rendes párt vezetőség, amely a párttitkárság ügyeit intézi. Javasolja, hogy június 12-ére és 13-ára hívjuk össze a pártkongresszust. Hevesi Gyula rövid felszólalása után Vincze Sándor párttitkár javasolja, hogy a Kormányzótanács addig is, amíg a pártkongresszus összeül, delegáljon a szakszervezetek és a pártszer­vezetek vezetőségébe a pártválasztmány hatáskörével bíró szervet, amely irányítója legyen a pártszervezeti életnek. A pártszervezetek munkálkodása ez idő szerint nem kielégítő. Ami pártmunka van, azt a munkástanácsok végzik el, mert nem találták még meg hatáskörüket a munkástanácsok. Ha meglesz az új pártszervezeti szabályzat és pártprogram, akkor a párttitkár­ság működése is rendes mederben fog menni. Kun Béla külügyi népbiztos utal arra, hogy a vita anyagába nem vet­ték fel a pártoktatás kérdését. Van munkásegyetem és van pártiskola, azon­ban előadók alig vannak, mert minden elvtárs a különböző szervezetekben van elfoglalva. Javasolja, hogy Rudas László elvtárs bízassék meg a párt­iskola vezetésével, aki Szántóné 4 elvtárssal együtt törekedjék arra, hogy a pártiskola működése megfelelő legyen. Minthogy a nemzetközi propagan­dát mint hivatalos szervet ismert okokból a Külügyi Népbiztosságnál fel­oszlattuk, 5 javasolja, hogy Pór elvtárs két-három elvtárssal együtt menjenek át a párttitkárságba. Hosszabb vita után Rónai Zoltán igazságügyi népbiztos javasolja, hogy két elvtárs bízassék meg a pártiskola vezetésével. Szabados Sándor közoktatásügyi népbiztos nem látja annak a szüksé­gét, hogy kettőt nevezzenek ki vezetőnek. A Kormányzótanács elhatározza, hogy Rudas László elvtárs bízatik meg a pártiskola vezeté­sével, Pór Ernő elvtársat és még két-három elvtársat, akik a Külügyi Népbiztosságon a nemzetközi propagandát intézték, a párttitkár­sághoz osztja be. A Kormányzótanács végül hozzájárul ahhoz, hogy a pártkongresszusnak napja június 12-ében állapíttassék meg. 4 Szántó Béláné tanár, az MSZDP baloldali ellenzékéhez tartozott, az Országos Nőbizottság tagja, a Tanácsköztársaság idején a pártiskola egyik vezetője. 5 Lásd a 21. sz. jegyzőkönyv (április 26.) 1. pontját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom