Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. Budapest, 1986)

Jegyzőkönyvek

1919. július 10. a A Forradalmi Kormányzótanács ülése Jelen vannak: Garbai Sándor, a Kormányzótanács elnöke, Dovcsák Antal, a Kormányzó­tanács elnökhelyettese, Böhm Vilmos hadsereg-főparancsnok, Landler Jenő belügyi, Kun Béla külügyi, Szántó Béla hadügyi népbiztos, Lengyel Gyula népgazdasági tanácsi elnök, Varga Jenő népgazdasági tanácsi elnök, Bajáki Ferenc népgazdasági tanácsi elnök, Kalmár Henrik német, Stefán Ágoston ruszin népbiztos, Rónai Zoltán belügyi népbiztoshelyettes, Lukács György közoktatásügyi népbiztoshelyettes, Hamburger Jenő, a Népgazdasági Ta­nács földmívelésügyi főosztályának vezetője és Bihari Mihály jegyzőkönyv­vezető. 15 (Az ülés kezdete este 6 órakor.) 1. Garbai Sándor elnök üdvözli a megjelenteket és az ülést megnyitja. Néhány olyan előterjesztést kíván tenni, amelyről jegyzőkönyvet felvétetni nem óhajt. (A jegyző áz ülés ezen részében, amely 8 óráig tart, nincs jelen.) Garbai Sándor elnök 8 óra 10 perckor újból megnyitja az ülést és a jegyzővel a jegyzőkönyv részére a következő határozatot közli: A Kormányzótanács megszünteti Budapestnek hadműveleti területi jellegét, az ezzel kapcso­latos katonaî intézkedések végrehajtására ki­küldi: Garbai Sándor, Böhm Vilmos, Kun Béla és Landler Jenő elvtársakat. 1 A Kormányzótanács elhatározza, hogy az út­levélkérdés elvi szabályozása tekintetében a Külügyi és Belügyi Népbiztosság tegyen javas­latot. 2 a A keltezés után a következő szöveg olvasható: „csütörtökön este. A Kormányzótanács ülés­termében." b A jelenlevők felsorolásából hiányzik Guth Antal neve. 1 Az előzményekről lásd a 37. sz. jegyzőkönyv (július 7.) 3. pontját. 2 Az útlevélkérdésről lásd a Belügyi Népbiztosság 9. sz. rendeletét ^Tanácsköztársaság, 1919. június 13.), ezt hatályon kívül helyezte és a kérdést újból rendezte a 14. BN sz. rendelet (Tanács­köztársaság, 1919. július 25.), majd ez utóbbit kiegészítette a 15. BN sz. rendelet (Tanácsköztársa­ság, 1919. július 27.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom