Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. Budapest, 1986)
Jegyzőkönyvek
23. Varga: Más esetek is vannak. A lakók májusi házbérére előleget engedélyeztek. Kérdés, hogy a budapesti szocializált üzemek termelési árai hogyan fognak alakulni. Attól kell tartani, hogy az összes szocializált üzemek veszteséggel fognak dolgozni egy darabig. Gondoskodni kell arról, hogy meginduljon a szén. A vasgyárakban árkalkuláció kell; míg azt megállapítjuk, meg lehet szabni a veszteséget, de berendezkedni erre nem lehet. Én magam fogok majd javaslatot tenni a Szocializáló Népbiztosságnak. Böhm: A szénárak április l-ig vannak megállapítva. Elhatároztuk, hogy szénankétot hívunk össze. Vargával való megbeszélés alapján rendelkeztünk, de kell a hozzájárulás. A volt királyi palotában vagy 100 millió korona értéket találtak. Közel 25 millió korona értékű vászonanyag van. Ma a csecsemőkelengyében olyan nagy szükség van, ezt tehát el kell helyezni a népruházati bizottságnál és átadni a közforgalomnak. Az ezüstöt pedig a többi összegyűjtött értékek közé, hogy valutát javítsunk és külföldi árukat vásároljunk. Szamuely: A Ludovika Akadémia bizalmi férfiai jártak nála, hogy a templomból értékes arany-, ezüsttárgyakat akarnak elszállíttatni. Ök egyelőre felügyelet alá helyezik a házi kápolnát. Ládái: Éppen ma határoztuk el, hogy a koronajavakra nézve 3 tagú bíróságot küldünk ki a zárlati bíróság helyébe. 24. Böhm: A széntermelés nagyon erős mértékben csökken. Itt különböző intézkedések váltak szükségessé. Rendelet kell, amely megtiltja, hogy a bányamunkások beléphessenek a Vörös Hadseregbe, vagy az üzemtanács engedélye nélkül eltávozzanak az üzemből. Ennél még nagyobb jelentőségű, hogy proklamációt kell kibocsátani a bányamunkásokhoz, amelyet mindenki aláírjon. A Kormányzótanács ismertebb tagjai menjenek ki az egyes bányavidékekre és magyarázzák meg, mit jelent a mai helyzetben, hogy a széntermelést ha nem is fokozni, de fenntartani tudjuk, és milyen nagy veszedelem volna, ha folytatódnék ez a csökkenés. A Közélelmezési Hivatalnál is közre kell járni, hogy élelmiszert kapjanak. Szántó: Pécstől északra a demarkációs vonalon kívül vannak a kamarai bányák. Pécsett a népbiztosok jók. A szerbek barátkoznak a mieinkkel, és a szerbek hajlandók visszavonni a tábori őrsöt, ha helyi vállalkozást csinálunk. Nincsen só, és a máramarosi sóbányákat is helyi vállalkozással megcsinálhatjuk. Varga: A felső-tiszai vidékeken lehetne nyitni sóbányát, de most a románok előretolták őrseiket, s innen sem kaphatunk sót. Vagy nyittassuk meg a sóbányát, amely csak 3 hónap múlva lesz kész? A proklamáció megcsinálásával Weltnert bízzák meg. Böhm: Vargának bejelentik, hogy a vidéken nincs pénz. Varga: Küldünk állandóan. Böhm: A szocializált üzemeknek nincsen pénzük. Itt fizetéseket kellene eszközölni. Valami megoldás kell sürgősen, mert az egész árukereskedelem megakad. Fiedler: Bejelenti, hogy ki kell mennie Mátyásföldre.