Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. Budapest, 1986)

Jegyzőkönyvek

Kun Béla külügyi népbiztos szerint a Vörös Újságot kisebb formátumú papiroson kell nyomni. Jancsó Károly és Werner Jenő felszólalása után a Kormányzótanács kimondja, hogy a Vörös Újság a lehető legrövidebb idő alatt, már hétfőn tartozik kisebb formátumú papirosra áttérni. 5. Garbai Sándor elnök felhívja a Népgazdasági Tanács tagjait, hogy adjanak felvilágosítást, hogyan állunk részben az élelmezés tekintetében, másrészt a termelés dolgában. Erdélyi Mór közellátási népbiztos felvilágosítást nyújt az élelmezési viszonyokról. Nézete szerint a legteljesebb mértékben korlátozni kell a fogyasztást, és agitációt kell indítani a szűkölködés elviselése mellett. Meg kell akadályozni egyesek vidéki bevásárlását, amivel lehetetlenné tesznek minden központi bevásárlást és elosztást. Meg kellene tiltani tehát azt, hogy valaki Budapestről elutazzék. A katonaság igen nagy pusztítást visz véghez a búzavetésekben, és itt igen erős kézzel kell intézkedni. Helytelen­nek tartja a Vörös Újságban megjelent azt a közleményt, mely az új rend­szerű élelmiszerjegyeknek osztályjegy jellegét domborítja ki, mert ez ellen­forradalmi mozgalmat szít. 7 Hamburger Jenő földmívelésügyi népbiztos nem látja oly sötétnek a helyzetet, mint Erdélyi népbiztos. Budapest szempontjából legfontosabb a húsellátás kérdése. Budapestre két-három hét alatt 300 000 birkát tud szállítani, amely egy hónapra biztosítaná Budapest húsellátását. Százalékos kivetéssel összesen 100 000 darab szarvasmarhát lehetne igénybe venni, amely 5 hónapra felosztva havi 20 000 darab szarvasmarhát jelentene. A Dunántúl óriási mértékben tudna szállítani húsanyagot, de nincs meg az organizáció, amely ezt a szállítást lebonyolítaná. Itt a kisgazdát is igénybe kellene venni, aminek előfeltétele az volna, hogy minimálisan 15 koronára kellene emelni a hús árát. A pénzkérdést is ki tudnánk küszöbölni, hogy a kereskedést maga a termelőszövetkezet veszi a kezébe; ha minden vár­megyében és minden járási székhelyen felállítjuk a fogyasztási szövetkezet fiókjait, amely ellátja a parasztot gyufával, petróleummal stb. Szántó Béla hadügyi népbiztos jelentést tesz a hadsereg élelmezési helyzetéről. A hadsereg körülbelül 30 napra el van látva. Kunfi Zsigmond közoktatásügyi népbiztos megjegyzi, hogy a Vörös Újságban megjelent rendeletről, amely az új élelmiszerjegyek kibocsátásáról intézkedik, a Kormányzótanács tagjai csak a Vörös Újságból értesültek. 7 A Budapesti Forradalmi Központi Munkás- és Katonatanács Elnökségének közleménye az új rendszerű élelmiszerjegyek kibocsátásáról a Vörös Újság, 1919. május 24-i számában jelent meg. A közlemény alcíme: Elsó'sorban a munkások kapnak élelmiszert - három színű jegyek lesznek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom