Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. Budapest, 1986)
Jegyzőkönyvek
Erdélyi Mór közellátási és Varga Jenő szocializáló népbiztos felszólalása után a bizottság a bejelentés ügyében nem hozott határozatot. 5. Garbai Sándor elnök két munkahely alkalmazottainak fizetési differenciái dolgában tesz kérdést a Szocializáló Népbiztossághoz, amire Varga Jenő szocializáló népbiztos kijelenti, hogy a két bérrendezés ügyét elintézi. 6. Garbai Sándor elnök rámutat arra, hogy vannak olyan iparágak, amelyeknek a munkásai nem gyárakban kapják a fizetésüket, nem olyan helyen, ahol üzemi tanács van; határozatot kér arra nézve, hogy ezek, ha a Vörös Hadseregbe bevonulnak, hogyan kapják a fizetésüket. Erdélyi Mór közellátási, Szántó Béla hadügyi és Bokányi Dezső munkaügyi és népjóléti népbiztosok a szakszervezet útján való fizetést tartják helyesnek. A bizottság ebben az értelemben határoz. 5 7. Székely Béla pénzügyi népbiztos felhatalmazást kér arra, hogy az összes népbiztosságok pénzügyeinek megvizsgálására bizottságot küldjön ki, különösen abból a szempontból, hogy mi fizetést állapítsanak meg először is a Szellemi Termékek Országos Tanácsánál. A bizottság a felhatalmazást megadja. (Az ülés este 7.30 órakor végződött.) Révész Mihály jegyző Szerkesztett jegyzőkönyv géppel írott másodpéldánya. Borítólapjának jobb felső sarkában Révész Mihály „RM" kézjegye látható. A jegyzőkönyv mellett megtalálható ennek sztenogramja is, Révész Mihály kézjegyével ellátva. s Lásd a Forradalmi Kormányzótanács LXXXVI. és LXXXVII. sz. rendeletét (Tanácsköztársaság, 1919. május 9. és május 11.).