Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. Budapest, 1986)
Jegyzőkönyvek
Böhm: Amit Kun az el vizesít ésről mondott, azt nem vonatkoztatom magamra. Állunk azon a platformon, amiben megállapodtunk - ez érinthetetlen, de taktikai kérdések vannak, amikben egymással szembe kerülhetünk. A burzsoázia ellen a legerősebb rendszabályokat is hajlandó vagyok alkalmazni, de nem a nők és gyermekek ellen. De gondoljunk arra, hogy a munkások házának a szocializálása milyen hatást váltott ki például Kispesten. A munkások számára teszünk taktikai engedményt, mert a munkásokra támaszkodunk: ő ellenük soha semmit. Bokányi: A fő baj ott van, hogy a szakszervezeti emberek nem vettek részt a politikai mozgalomban, mások meg nagyon is részt vettek. 1 A szakszervezeti emberek menjenek dolgozni a pártszervezetekbe, mert még ma sem vesznek részt a pártmunkában azzal az agilitással, amire szükség volna. A szervezett munkásság van többségben mindenütt. Tessék ezen az oldalon is agilisnek lenni. A szemtelenség diktatúrájának a lehetősége mind a két oldalon megvan. Szégyenteljesnek tartom a panaszt, amikor a 80%-os többség panaszkodik a 20%-os kisebbségre. Nagy baj az, hogy a szakszervezetek ma sem tudják, hogy mi a szerepük, hogy megszűnnek-e a szakszervezetek? (Ellenmondások.) A szakszervezetek volnának a szociális átalakulásnak a hivatalai. De még a bürokrácia itt van a nyakunkon, össze kell hívni a szakszervezeteket. (Kun: Többször indítványoztam már.) Amiket Böhm írt a szakszervezetekről, olyan szakszervezetek már nincsenek. 17 (Böhm: Majd írok most új füzetet.) Ha a tisztviselőknek azt mondjuk, hogy új munkát kell tanulniuk, mondhatjuk a szakszervezeteknek is, hogy új funkciót kell tanulniuk. A főváros élére három fizetett, kemény öklü ember kell. Ágoston nem mehet oda, mert a külügyben van elfoglalva. (Kun: Majd nem lesz elfoglalva.) A megoldás nem jó így, mert a fővárosnak van egy csomó szocializált üzeme, most fogják a fővárosi bürokráciát szétkergetni, most veszi át a munkásság a város vezetését — három olyan ember kell, aki reggeltől estig tud ezekkel az ügyekkel foglalkozni. A főváros ügyei vannak olyan fontosak, akár az ország ügyei. Szántó: A szakszervezeti tisztviselők elkedvetlenedésének a kérdését Bokányi beszéde nem tisztázta. Az elkedvetlenedés folyik a pártszakadásból magából: a három hónapi különműködésnek utóíze van. Teljesen negligálják még ma is a pártszervezeteket. A kommunista párt részéről, legalább a vezetők részéről minden megtörtént, hogy az egyesülés teljes legyen és minden disszonáns hang eltűnjön, és mi a legélesebben szálltunk síkra a kisiklások ellen. Ha a pártegység fönnáll, ez kötelező a volt szociáldemokratákra is. Mi megtiltottuk, hogy a volt kommunistákat értekezletre hívják 'Az ezt követő részt a gyorsírói feljegyzés áttételének másik változatában a következő módon rögzítették: ,A szakszervezeti emberek menjenek oda dolgozni. Az az elkorhadt régi hivatalnoki bürokrácia megtestesülése volt. Ma sem mennek el ezek a szakszervezeti emberek a pártszervezetekbe .. ." 17 Utalás Böhm Vilmos: A munkások és a termelés (Bp. 1918. Szocialista agitációs iratok 19.) c. brosúrájára, amely a háború utolsó szakaszában a munkások szervezkedésének jelentőségével foglalkozik.