Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. Budapest, 1986)

Jegyzőkönyvek

mindenféle eljárás nélkül. Hackspachernak és Münnichnek 2 a rendőrségre való kivezénylését javasolja. A burzsoáziával szemben szánalmat ébresztő sajtómegnyilvánulásokat is meg kell szüntetni. Landler Jenő belügyi népbiztos hozzájárul az erősebb intézkedé­sekhez, de rámutat arra, hogy a burzsoázia aktivitásba nem lép. Helytele­níti, hogy a belügyi nyomozó osztály dolgaiba mások is beleszólnak. Erdélyi Mór közélelmezési népbiztos szerint már a forradalmi törvényszék olyan rettentő pánikot okozott, hogy teljesen felesleges, hogy ez a pánik egyoldalú és túlhatalmaskodásra alkalmas szervnek a létesíté­sével fokoztassék. Minden hasonló eljárásnak a forradalmi törvényszékre való bízását kéri. Böhm Vilmos hadügyi népbiztos szerint az ellenforradalommal szemben valóban a legkíméletlenebbül kell fellépni, de álhíreknek nem szabad felülni. Meg kell mutatni a burzsoáziának a Tanácsköztársaság erejét. Ki kell vonultatni az Andrássy útra a felfegyverzett munkásokat, akiken a Kormányzótanács tagjai tartsanak szemlét. Dovcsák Antal szocializáló népbiztos az illetéktelen helyekről a vidé­ken terjesztett híresztelések megcáfolásának szükségességéről beszél, és fontosnak tartja, hogy a párttitkárság gondoskodjék arról, hogy a vidékre komoly emberek küldessenek. Büchler József párttitkár, Varga Jenő szocializáló népbiztos felszó­lalása után Lukács György közoktatásügyi népbiztos azt indítványozza, hogy a napisajtóból 2—3 lap maradjon meg, a többi napilapot, hetilapokat és folyóiratokat be kell szüntetni. Egyrészt a vallásoktatás megszüntetésének, másrészt a templomok védelmének szükségességét hangoztatja. Kun Béla külügyi népbiztos radikális eljárást kíván minden tekin­tetben az állami és párttitkársági propaganda, továbbá a sajtópolitika te­kintetében is; javasolja, hogy 24 órán belül minden, nem a párt vagy a Kormányzótanács kiadásában megjelenő lap megszüntetendő, kivéve a meghatározott tudományos lapokat. Kunfi Zsigmond közoktatásügyi népbiztos óv az elhamarkodott intéz­kedésektől. A burzsoáziáról és az antantról való híreszteléseket komoly­talanoknak tartja, de hangsúlyozza, hogy a vidéken kell okos politikát csinálni, az újságírásnak megszervezését tartja fontosnak és sürgősnek, továbbá a vallás és a templom kérdésének a tisztázását. Rónai Zoltán igazságügyi népbiztos a rendeletek helyes közlésének és magyarázásának a fontosságára mutat rá; minden fontos rendeletnek s Hackspacher József István vasesztergályos, a Magyar Vas- és Fémmunkások Országos Szövetségének egyik vezetője, a Tanácsköztársaság idején a budapesti Vörös Őrség politikai meg­bízottja. Münnich Ferenc jogász, az Orosz Kommunista (bolsevik) Párt magyar csoportjának tagja, az orosz Vörös Hadsereg internationalista egységeinek egyik parancsnoka. A KMP alapító tagja. A Tanácsköztársaság idején a Hadügyi Népbiztosság szervezési osztályának vezetője, a budapesti Vörös Őrség, majd a 6. hadosztály, ezt követően a hadsereg-parancsnokság politikai megbízottja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom