Franciscus Dőry: Decreta Regni Hungariae : Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 11. Budapest, 1976)

Bevezetés

János kormányzó nevében, egyébként az interregnum törvényeit már az egybegyűlt rendek nevében adják ki, az 1454— 1455-ieket pedig V. László nevében, de távollétében az országgyűlés hozza meg. A decretumnak föntebb adott fogalmát tehát 1386-ra és a XV. század derekának interregnumára való figyelemmel így kell kibővítenünk: általános érvényű rendelkezés, amelyet a király, illetve az állami főhatalmat gyakorló szerv alkot. Az uralkodó — különösen Zsigmond — jogalkotása során rendkívül rugalmasan vonja be tanácsába mindazokat, akiknek részvételét a határozatok megszövegezése és érvényesülése szempontjából kívánatosnak tartja. így az 1405. ápr. 15-i (városi) decretumon kívül hivatkozhatunk a nagyobb és kisebb dénár értékarányáról 1432. jan. 20-án kiadott törvényre, melyet Zsigmond a név szerint felsorolt főpapokon és bárókon kívül „diversorum comitatuum . . . potioribus nobilibus" és kilenc városból összegyűlt „iudicibus et iuratis civibus" vitatott meg. Ebből a szempontból jelentősek azok a törvényjavaslatok, amelyeket természetesen nem tekinthetünk decretumoknak, és — propositio jellegük feltüntetésével — az Appendixben közlünk. Mindháromnak keltét tartalmi elemekből lehet megállapítani: 1415 — 1417, 1432—1433 között, illetve 1454 márciusában keletkeztek, mindhármat a külföldön tartózkodó király juttatta el az országban működő tanácsához. A jogalkotás folyamata szempontjából különösen az 1432— 1433-i, ún. Sienai Regestrum kiemelkedő, ebben ugyanis Zsigmond részletezi a javaslatok megvitatásának módját, a megyegyűlések összehívását és állásfoglalását, melyet követeiknek kell a későbbi országgyűlésen képviselniük. A XIV. századinál szélesebb társadalmi bázis, amelyre a törvény a XV. század derekán már szívesen hivatkozik is, az interregnumnak az államfő jogosítványainak meghatározásáig nyúló jogalkotása során már nélkülözhetetlenné teszi az országgyűlést. Évről évre, szinte a szemünk előtt fejlődik ki a rendi állam struktúrája, és vele a decretumnak az a fogalma, amelyet Kovachichék még kezdettől fogva fennállónak hittek. A törvényhozás ebben a korszakban is hű tükre a középkori társadalomnak; a reánk maradt decretumok és az elveszettekre való hivatkozások rendszerint megemlítik, milyen rétegek működtek közre benne. E másfél századon át az érsekek és megyés püspökök (prelati), valamint az ország fő méltóságai és a legnagyobb birtokos urak (barones), anyagi erejüknél és politikai súlyuknál fogva szinte nélkülözhetetlen tényezői az általános érvényű szabályok alkotásának. Hiszen a XV. század derekáig, amikor a consilium műszava általánossá válik, a prelati et barones kifejezés a királyi tanácsot is jelenti. Egyetlen esetben, a hadra kelt nemesi sereg kívánságára hozott 1324. aug. 10-i jogszabályban hiányzik csak a barones említése. A prelati viszont nem szerepelnek a törvényhozók között akkor, ha a decretum ellentétes rendjük érdekeivel, vagyis „az egyház szabadságával". Nem is jelentéktelen esetekben tagadják meg részvételüket: hiányoznak az Aranybullát megújító 1351. dec. 11-i decretumban, ennek 1384. jún. 22-i új kiadásában, az 1403. okt. 8-i „kegyelemlevélben", valamint a nemesi tizedmentességet először kijelentő 1405. jún. 23-i jogszabályban. Bármilyen nagy is az ő tekintélyük, nincs nyoma