Franciscus Dőry: Decreta Regni Hungariae : Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 11. Budapest, 1976)

Bevezetés

tői, hogy a törvényektől idegen toldalékok külön kötetbe (a harmadikba) kerültek, s az új indexet Kovachich József Miklós készítette el.

19 Ha a CJH merev lezárása jellemző a feudális-rendi Magyarországra, nem kevésbé jellemző ennek az elvnek a fenntartása a kiegyezés (1867) utáni polgári korszakra. Wenzel, Raffay, Kérészy, Molnár mind a hagyományos szerkezet mellett foglalt állást, s a CJH mindmáig használt millenniumi kiadása is legfeljebb csak jegyzetben közölte a kimaradt szövegeket.

20 Kovachichék után az új decretumok felkutatásának lendülete is elapadt. Jelentős újat csak Knauz Nándor hozott az 1397. októberi temesvári országgyűlés törvényének és utóbb Hajnik Imre az 1386. aug. 27. utáni törvénynek közlésével,'"

1 s itt kell megemlíteni Závodszky Leventének és Bartoniek Emmának a XI. századra vonatkozó editióit, amelyek közül az utóbbié valóban mintaszerű.

22 Sajnos a rendelkezésre álló kéziratok számát a két világháború is csökkentette, s újak felfedezésének lehetősége minimális. Mégis van néhány olyan decretum, mely elsőnek ebben a kiadványban lát napvilágot. A szövegfeltárásnak most áttekintett helyzete még inkább kiemeli Döry Ferenc alább tárgyalandó gyűjtőmunkájának jelentőségét. De nemcsak a „collectio completa" Kovachichok felállította követelményének megvalósítása, a teljesség lehető helyreállítása ütközött rendkívüli nehézségekbe a polgári Magyarországon; a jogászi közvélemény ellenezte a köztudatba átment szövegek kijavítását is. Hiába érvelt az ifjabb Kovachich azzal, hogy a peres eljárásban az egyszerű másolatot nem fogadják el bizonyítékul, míg „textum, in Corpore Juris expressum, esse tantum copias copiarum, et harum quidem nimis erronearum . . ."

23 Az úgynevezett Corpus Juris — a jelzőt Hajnóczy József, a polgári haladás mártírja, az idősebb Kovachich munkatársa használta először! — túlélte a magyar feudalizmust, és még a Horthy-korszak is makacsul ragaszkodott hozzá. Illés József, akkor nagy tekintélyű jogtörténész például síkraszállt az újonnan feltárt szövegek beillesztése ellen, sőt a szövegjavítás ellen is: „De nemcsak a szöveg ilyen kibővítése nem emelte, sőt leszállította volna egy újabb kiadás értékét, hanem a szövegnek olymérvű átalakítása sem, mely az összes kéziratgyűjtemények hiteles eredeti szövegeit összeszedve törekedett volna megállapítani a törvények lehetőleg tökéletes szövegét. A hagyománynak itt is el kell ismerni szentesítő erejét."

24 Az úttörők érdemének elismerése mellett nem hallgathatjuk el, hogy a „collectio correcta" maguk szabta követelményének ők sem feleltek meg teljesen. Bármilyen nagy gyakorlatot szereztek is az eredeti szövegek olvasásában, másolataik mégis 19 Uo. pp. 78-79. 20 Az irodalom megnyilatkozásai uo. pp. 92—93. 21

L. az illető decretumoknál. 22 Závodszky L.: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Budapest 1904; Bartoniek E.: Szent István törvényeinek XII. századi kézirata. Az Admonti Kódex. Budapest 1935. 23 J. N. Kovachich: Notitiae praeliminares . . . p. 168. " Bevezetés a magyar jog történetébe. 2. kiadás. Budapest 1930, p. 279, idézi Párniczky — Bátyka; op. cit. p. 94.